A Vegyeskar adventje

2018.12.04. 13:00

Szép ünnepváró művek sora a nagytemplomban

Érdemes volt komolyan venni a Dunaújvárosi Vegyeskar hagyományos adventi koncertjének helyet adó Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia azon ajánlását, amelyben arra ösztönöszte a hangverseny közönségét, hogy a hideg időjárás végett öltözzenek melegen.

Szabó Szabolcs

A december eleji mínuszok mellett is szépszámú hallgatóság előtt mutatta be ünnepi műsorát a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely által irányított városi vegyes kar. A számos műfajból merítő programban helyet kaptak Kodály Zoltán, Wolfgang Amadeus Mozart, Franz Schubert, Randall Thompson, Tillai Aurél, John Leavitt, Johann Sebastian Bach többszólamú művei, valamint szicíliai, angol és francia eredetű adventi és karácsonyi dalok is. A tekintélyes összeállítás remekül szólalt meg a nagytemplomban, ahol a kórust ezúttal is Baráth Bálint zongoraművész és zeneszerző kísérte. Amint azt már korábban megszokhattuk, az ünnepre hangoló összeállításban számos zenetörténeti információ is helyet kapott, csakúgy mint Kálnay Adél Kérdés című verse is. A karácsonyi koncertsorozat december 11-én, jövő héten kedden délután fél öttől a Móricz iskola kórusainak hangversenyével várja majd az érdeklődőket.

Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezetésével lépett fel a Dunaújvárosi Vegyeskar Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában