Ragyogás és húsvéti ének karácsony előtti időben

A tárlat – amely szó szerint ünnepi fénnyel és csillogással töltötte meg a zeneiskola terét – bevezető szavait a barát, Orgovány Zoltán intézte a megnyitó közönségéhez. Fontosnak tartotta elmondani, hogy József rendkívül szerény ember, még abban a zárt közösségben, akikkel együtt szaunázott az uszodában, még abban sem mondta el, mivel foglalatoskodik szabadidejében. Egy véletlennek köszönhetően látták meg nála az egyik miniatűrt, amiről hamarosan kiderül, hogy ő készítette. Ekkor bontakozott ki számukra az ő története és ikonvilága is. Ennek fontos állomásait Orgovány megosztotta az egybegyűltekkel. Komoly hangsúlyt kapott a beszédben, hogy bár egyikük sem gyakorol vallást, mégis, az ikonoknak olyan kisugárzásuk van, hogy József elkezdett velük foglalkozni, ráadásul teljes odaadással. Zoltánt pedig annak ellenére meg tudták környékezni a képek, hogy ateista. De ennek kapcsán feltette a kérdést: Lehet, hogy nem is vagyunk annyira ateisták?

Ez remek végszó volt Kovács István görögkatolikus parókus számára, aki már nem első alkalommal mondta el gondolatait Dorogi kiállítása kapcsán. Felidézte, hogy egy csodás dallammal indult a megnyitó, és a végére eljutott odáig, hogy Zoltán azt mondja, talán nem is vagyok annyira ateista. Az analógia kézenfekvő, az életünk is olyan, mint egy dallam. Ahogy József eljutott a gyerekkori rajzoktól addig, hogy egyre többször láttatja a közönséggel az ikonjait, az szépen lassan megmutatja nekünk Istennek a művét is – fogalmazott. Ezen a ponton derült ki, hogy a felvezető dallam egy görög húsvéti ének volt, ami arról szól, hogy feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte a halált és a sírban élőknek életet ajándékozott. Azért, mert mindannyian egy folyamatban vagyunk, az élet egy olyan szakaszában, amit az Isten meghatároz.

Véletlenek nincsenek, József is elkezdett az ikonokkal foglalkozni, és ezzel egy kicsit hitet is tesz amellett, hogy az Isten jelen van ebben a világban – jelentette ki a parókus. „Az ikon, amellett, hogy egy kép, ablak Isten országára, hiszen szenteket ábrázol, akiket az egyház úgy ismer el, hogy az életükkel tanúságot tettek. Sokszor mondják, hogy az egyház feketébe öltözik, olyan sötét és szomorú néha. Aki engem ismer, az tudja, hogy nem vagyok szomorú, és csak a ruhám sötét. Ha meg tetszenek nézni ezeket az ikonokat, akkor azt látják rajtuk, hogy ragyognak. Szépek. Amit láthatunk a szemmel, azok mutatósak. Nemcsak azt az embert akarják bemutatni, akit ábrázol a kép, hanem továbbmutatnak az Isten felé. Maradjon a szívünkben mindegyik ikonból valami! Mert hogyha a szívünkben van az ikonokból valami, akkor azt a szentet is valahogy a szívünkbe zárjuk, és rajta keresztül eljuthatunk a Mindenhatóhoz. Miért vagyunk itt karácsonykor a feltámadás énekével? Azért, mert Krisztus egész élete azt hirdeti: Ember bízzál!” – mondta Kovács István boldog karácsonyt kívánva. Dorogi Józsefnek külön azt is, hogy soha ne fájjon a keze.