Rákász Gergely orgonakoncertje az evangélikus templomban

2018.12.18. 08:00

Azzá válsz, amit megeszel

A vasárnap este egyik fontos tanulsága, hogy Rákász Gergely koncertorgonista szokásos decemberi koncertjére jóval a kezdés előtt érdemes érkezni, különben sem parkoló- sem ülőhely nem marad, legfeljebb hosszas keresés után.

Balla Tibor

Ezt évről évre egyre többen tudják, ami abból is látszik, hogy annak ellenére, hogy a szervezők igyekeznek egyre több ülőhelyet biztosítani az evangélikus templomban, a falakat kitolni nem tudják, és így is már napokkal korábban kikerül a Sold out, a minden jegy elkelt tábla a jegypénztárra.

Rákász Gergely idén is lenyűgözte közönségét
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújváros

Hogy mi lehet a titka? Aki járt már a sármos előadó fellépésén, az már jól tudja. Gergely 2005-ben jött haza Amerikából, és hogy mindenki megértse, elkezdett fellépésein beszélni a klasszikus zenéről. Élvezetesen, sztorizva. Úgy, hogy szép lassan bekúszik az ember bőre alá a komolyzene szeretete. Azóta folyamatosan ad hangversenyeket, rendre telt ház előtt.Ebben az esztendőben a 340 éve született Antonio Vivaldi és elkötelezett csodálója, Johann Sebastian Bach műveivel idézte meg a régi korok ünnepi hangulatát Tél című országos hangversenysorozatának dunaújvárosi állomásán is.

Orgonajátéka azokat a régi, hófödte, korcsolyázós és szánkózós teleket, a kályha vagy kandalló pattogó tüze mellett ünnepelt nagy, családi karácsonyokat eleveníti fel, amikre manapság már csak a versekből, elbeszélésekből vagy a zenékkel emlékezhetünk. Egyfajta gourmet vacsorát főzött, amelyben mindössze 10 esztendőt ölelt át. Azt a 10 évet, amely alatt Vivaldi még keresettebb, még nagyobb sztárrá vált, és ami alatt Bach – miután igyekezett magáévá tenni a kor ünnepelt muzsikusának stílusjegyeit, egy kicsit önmaga is Vivaldivá vált. Az élményt vizuálisan is alátámasztották Papp Norbert egyedi stílusú grafikái. A vastapsos koncert ráadásdarabja a D-moll toccata és fuga volt.

A koncertorgonista pályája

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mind ez idáig több mint 1000 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjei­vel új műfajt teremtett, amelyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével közelítette a műfajt és a hangszert. Játszott a Dán Koronahercegnőnek, Magyarország miniszterelnökének, és a WHO-nak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában