A gyarló brigadérosnak, a „tűz fejedelmének” gyorsan leáldozott a csillaga

Ocskay Lászlónak alig három évtized élet adatott, és a későbbi korok embere csodálkozva olvassa életrajzát. Nem érti, hogy e rövid időbe miként fért bele ennyi árulás, gyilkosság, pálfordulás. Majd beletörődve veszi tudomásul, a gazemberek bűnei lehetnek oly hatalmasak, hogy fennmaradjanak a történelem rostáján. Hiszen a hazaáruló is megméretik, és eldől, hogy a korábban istenített nemzeti hősből – egyik pillanatról a másikra – megvetett, gyarló emberré lett, népszerű alak bűne elég hatalmas-e arra, hogy intő például szolgáljon a későbbi nemzedékek számára. Mert a bukásban már nem a személy, hanem maga a bűn a lényeges. A családi név pusztán az emberi gyarlóságból a nemzet ellen elkövetett merénylet jelölésére szolgál. Ocskay László, a labanccá lett híres kuruc brigadéros élete példázza ezt. Amikor a hadbíróság előtt kellett felelnie árulásáért, és az ország népe előtt ott állt a bűneiig levetkőztetett Ocskay, akkor hirtelen sokan emlékeztek arra: ez a tetteit nem vállaló, az ítélőszék előtt gyáván viselkedő ember már korábban is bűnöző volt.

Gaztettek hosszú lajstroma

Ocskay fejét 1710. január 3-án ütötte le Érsekújvárt a bakó. Ez a nap lehetne a magyar nemzetárulók áldozatainak emléknapja – a brigadéros, ugyanis többeket magával rántott tetteivel. Az áruló nem volt még egészen harmincéves, de bűneinek, gaztetteinek lajstroma már nagyon hosszúra nyúlt, a gyilkossággal kezdve, a rabláson és az erőszakoskodáson át a többszöri árulásig terjedt. Ha személyét felidézzük, hőstetteinek és vétkeinek sorát áttekintjük, egy-kettőre kiderül, hogy a történelem sajátos katonatípusát látjuk. Viselkedésmintájával ez a fajta katonatiszt – a béke és a háború idején egyaránt – ott tenyészik a világ minden hadseregében, minden laktanyájában, még ha a katonaélet egyedi erkölcsisége nem is hagyja elszaporodni. Az ember erkölcsi gyengeségének példaképeit rendre kiveti magából a katonák bajtársias közössége. Ez a nagyon szigorú értékrendű szakma – történelmi kortól függetlenül – nem tűri meg a tartás nélküli embereket, betegnek tartja őket. Ocskay is a gerinctelenség és az erkölcsi normák hiányának nyavalyájában szenvedett. Élete három évtizede az árulások és gyilkosságok története.

Az Ocskay-félét, ezt a bokacsattogtató, kardcsörgető, félművelt, mérhetetlen kivagyisággal megvert, ám nagyon snájdig vitézt a katonaélet külsőségei ragadják meg. Valósággal lubickol a hadseregben, büszkén feszít a tiszti zubbonyban, fitogtatja a józan bátorságot felülmúló vakmerőségét, gátlástalanul törtet, egyetlen dolog hajtja, űzi a hőstettektől egészen az árulásig: kortársai csodálata. Ez a szellemi méreg öli ki belőle az erkölcsöt, és amikor már a fejébe száll, primitív kivagyisággal helyettesíti. Az ilyen ember mindig nagyszájú, hangoskodó és melldöngető. Jellemző rá, hogy a katonai szakma szellemiségének lényegét sohasem érti meg, szakmailag is alulművelt, ám annál inkább fecsegő és hencegő. Meggyőződése: egyetlen bravúros, látványos rohammal megvívható a harc. Az már nem jut el a tudatáig, hogy e mentalitása, torz lelki igényeinek kielégítése mekkora – felesleges – áldozatokat követel még bajtársai közül is.

Lemetszették a fülét

Életrajzírója, Thaly Kálmán száz évvel ezelőtt kiderítette róla, hogy Ocskay már tizenhét- tizennyolc éves korában gyilkos, katonaszökevény és áruló volt. Ám mert családjának nagyon magasra nyúltak kapcsolatai, mindig megbocsátottak neki. Máig sem tudjuk, miért, de fél fülét a hóhér metszette le. Akkoriban az a pletyka járta, hogy duhajkodás közben megölte Tisza nevű társát, s ezt büntette ily módon a hadbíróság. Állítólag e gyilkosság további következményei elől menekülve egy ideig a temesvári pasa szolgálatába állott, de mert hamarosan amnesztiát kapott, hát visszaszökött ezredéhez. Ennek kötelékében harcolt a rajnai hadszíntéren – itt egy időre átállt a franciákhoz. Újabb árulásának oka egyértelmű: a császári seregben – vagabund viselkedése miatt – minden magas pártfogója ellenére is csak tizedes lehetett, de ő magasabbra tört.

A francia királytól hadnagyi rangot kapott, ám az ottani fegyelmet és szakszerűséget sem tűrte: inkább viszszaszökött tizedesnek a Habsburg- zászló alá. Az érvényesülés vágya, az öntörvényűség, az antiszociális vonás tovább munkált benne. Újból dezertált, bujkált. Szökött katonatársaival Pozsony és Nyitra megyében garázdálkodott, majd amikor Rákóczi Ferenc zászlót bontott, egyből a kuruc seregbe állt. A fejedelem már a szabadságharc kezdetén „ezereskapitánnyá” léptette elő, hamarosan „brigadéros” lett. Megnyílt előtte a felemelkedés útja.

Vakmerő portyázások

Sikerei láttán senki sem beszélt a korábbi pletykákról. Vakmerő portyáiért mindenki csodálta, egykettőre híres lett. A kor háborúiban szokásos, a lakossággal szembeni kegyetlenkedések légkörében nem szúrt szemet, hogy Ocskay morvaországi, Bécs környéki vállalkozásai véresebbek voltak a kelleténél. A zsákmányolás és a rablás közötti nagyon keskeny határt a kuruc vitéz nem ismerte. Saját hasznára is fosztogatott, sarcolt: a civilek életével nem törődött. A kuruc vezetés minderről nem akart tudomást venni. Ocskay vállalkozásaiban pusztán a boszszút látta a császári csapatok kegyetlenkedéseiért. A fejedelem egyébként nem volt jó véleménnyel róla, de érezte Ocskay népszerűségét, józan ésszel felmérte az ellenségben félelmet keltő rémhírét. Azt is tudta, Ocskay kiválóan használható az olyan feladatokra is, amelyekben még harcolni sem kell, elegendő pusztán a nyalka kiállás. Amikor a bécsi udvar – a szabadságharc középső szakaszában – béketárgyalásokra kényszerült, akkor a fejedelem felesége számára lehetővé tették, hogy Magyarországon felkeresse férjét. A látogatásnak a kuruc állam megadta a módját. Az asszonyt Ocskay fogadta Pozsonynál: három deli huszárezred parádézott a fejedelemné előtt és kísérte az ország belsejébe. Ocskay kiválóan teljesítette feladatát, jóllehet műveletlen volt. A gimnázium első két évét végigbukdácsolta, majd katonának állt. Írni-olvasni sohasem tanult meg teljesen, de a díszkíséretben erre nem is volt szükség.

Ekkor már láthatóak voltak Ocskay katonai erényei és gyengeségei: halált megvető bátorsága, valamint korhelysége. A szabadságharc kezdetén, amikor Bottyán János még császári ezredesként a kurucok ellen harcolt, a Zólyom falai alatt vívott ütközet előtt kilovagolt a két sereg közé és párbajra hívta ki a legjobb kuruc vitézt. Ocskay léptetett elő: itt volt az alkalom a virtus újabb fitogtatására. Az öreg Bottyán – ekkor már a hatvanhoz közeledve – oly súlyosan megsebesítette Ocskayt, hogy az napokig élet-halál között volt. A kuruc a maga huszonhárom évével azonban nem bizonyult gyengébbnek: napokig Bottyán János életéért sem adtak volna sokat.

Napokig tartó tivornyázás

Ekkoriban történt az is, hogy Ocskay duhaj iszákosságával „elfarsangolta” Sopront. A helyőrség nélküli városhoz érve ezrede be sem vonult a belvárosba, már a külső részeken elfoglalta a kocsmákat, és megkezdődött a napokig tartó tivornyázás. Ocskay ebben is az élen járt. Beüzent a városba, nem érdekli, hogy Rákóczi hűségére tér-e: ő csak sarcolni akar. A városi urak átlátták a helyzetet: etették, itatták a kuruc vezért és embereit, míg csak meg nem érkeztek a császár felmentő csapatai. Ocskay ebben is csak a dicsőséget látta. A duhajkodással is hírnevet akart szerezni. Mulatozásaival többször okozott katonai kudarcot. A nemzeti küzdelem kezdetén Léván dorbézolt, ekkor vette el feleségül a korábban meggyilkolt társa testvérét, Tisza Ilonát. Az esküvői mulatság olyannyira jól sikerült, hogy elszalasztották az előretörés lehetőségét Bécs falai alá.

A sikeres portyázásai nyomán hamarosan a „tűz fejedelmeként” és a „Rákóczi villámaként” emlegetett Ocskay nem elégedett meg sikereivel, magas rangjával. Amikor egy lovasezred élén hagyta magát bekeríteni, hogy átállhasson a labancok oldalára, akkor is a gátlástalan kivagyisága hajthatta. Ám ő sem tudta elviselni azokat az embereket, akik szembesítették gyengeségével, mert amikor már császári ezredesként volt bajtársai hadifogságába kerültek, kivégeztette őket, sőt saját kezével gyilkolt.

Ezért az árulásáért nagy árat fizetett. Jávorka Ádám kuruc hadnagy ejtette foglyul egy rajtaütés során: Ocskay akkor is tivornyázott. Hadbírósági tárgyalásán elmondta, hogy megbánta átállását, mert odaát semmibe vették. Ezt érezhette a legnagyobb büntetésnek. Ma már tudjuk ennek is a történetét. Bécsben ugyan bemutatták a császárnak Rákóczi hitehagyott villámát, de csupán egyszerű kuriózumot láttak benne. Felvigyázóul segédtisztet rendeltek mellé, feleségét és gyermekét házi őrizetben tartották. A császári tisztek megvetették. Csillaga gyorsan leáldozott.

Ocskay nehéz halállal halt, a bakó csak ötödik csapásra tudta lefejezni. Feljegyezték róla, hogy bekötött szemmel, hangosan imádkozva várta a halált, amely előtt elkövette élete újabb árulását: a vérpad előtt megtagadta utolsó urát, a Habsburg császárt is. Jóllehet Ocskay a későbbi századokban irodalmi alkotások főhőse, filmek szereplője lett, de ne feledjük, egész életében megmaradt olyannak, amilyenként kezdte: gyilkosnak és haza árulónak.