Ha félek, az azt jelenti, elfelejtettem, ki vagyok

Az olvasói befogadókészség nem minden esetben alkalmas az oroszok abszurd, groteszk vagy épp nehezen értelmezhető gondolatmenetének emésztésére, a követésére meg végképp, de legalább egy őszintén értetlenkedő grimaszt kiváltott valamennyi versenyzőből, aki barátkozni próbált az orosz realizmussal. Aztán akarva akaratlanul a Csinovnyik halálát, az Anna Kareninát meg persze Gogol Köpönyegét társítjuk az oroszokhoz, pedig az utókor is eléggé odateszi magát és folytatja elődeik megosztó, de figyelemreméltó és nélkülözhetetlen munkáját.

Viktor Pelevin a mai orosz epika, de egyébként a világirodalom egyik legmeghatározóbb alakja, aki pedig ezt vitatja, azzal mégis egyet kell hogy értsen, hogy páratlan olvasottságú zseni és mély gondolkodású filozófus, aki úgy bánik a buddhista, taoista és mindenféle keleti vallásfilozófia eszméinek szimbolikájával, mint egy százesztendős jógi, ám ehhez nemzetének irodalmi örökségét és egyedi humorát keveri regényeiben.

Pelevin nemes egyszerűséggel T címet viselő remeke Lev Tolsztoj halálának századik évfordulójára íródott, főhőse pedig nem más, mint T. gróf, maga Tolsztoj, aki erős identitászavarral küszködik és jobbára csak annyit tud, vagy vél tudni magáról, hogy ő egy keleti harcművészet mestere és azt vallja, hogy a gonosznak erőszakkal ellenállni nem lehet. Ennek ellenére válogatott módszerekkel kénytelen irtani üldözőit önnön kétségbeesése közepette, mígnem kalandjai során találkozik Ariellel, a kaballista démonnal, aki bizonyos tekintetben elosztlatja a ködöt T szeme elől. A gróf pedig kezd megbizonyosodni arról, hogy a világot talán valóban ő irányítja, sőt, önmaga sorsát is. Később aztán összefut Dosztojevszkijjel, aki egy videójáték főhőse és halott lelkektől igyekszik megtisztítani Pétervárt és ha védeni akarja saját bőrét a radioaktivitástól, kénytelen elfogyasztani napi vodkaadagját. Ilyen és ehhez hasonló elvetemült történések között sóhajtozhatunk félezer oldalon keresztül erős metafizikai eszmefuttatásokat olvasva, és az egész könyvet beszövő humorhálózat mellett keserédes mosollyal nyugtázhatjuk, hogy mennyire úgy van, ahogy Pelevin modorosan, komplikáltan, de egyenesen megfogalmazza. A tolsztojanizmus áthallása mellett és összességében elmondható, hogy a legméltóbb évfordulós mű, de a konklúzió mégiscsak egyszerű. „A létezés, kedves uram, nem olyan, mint az ágyúlövés. Honnan vette, hogy van célja?”