Fél éven át készült a Szent Korona mása

A Magyar Néprajzi Lexikon így ír a szalmafonásról: „A szalma hajtogatás útján fonadékká alakítása. A szalmakötést leginkább a szalmakalap készítésénél alkalmazzák. A rendszerint külön aratott, válogatott búza- vagy rozsszálak kalászaiból sulyokkal kiverik a magot, majd tisztítják a szalmát: ízekre szedik, a bütyöknél elvágják, a levélhüvelyeket eltávolítják. A tiszta, megnedvesített szalmából 6, 7, 8, 12 szálával lapos szalagfonatokat készítenek. A – gyakran foggal megpuhított – fonatot körkörösen kalapformára varrják. Erdélyben, a mezőségi Széken és különösen a Székelyföldön (Kőrispatak, Bözöd, Rava, Csöb) hozzáértő parasztemberek munkája, és háziiparként is űzik. Jelentős háziiparrá fejlődött a szalmakalap-készítés Hencidán (Bihar megye) és Hajdúnánáson. Nemcsak a helyi és környéki igényeket elégítették ki, hanem a század elején Magyarország minden részébe, sőt Lengyelországba, Ausztriába, a Havasalföldre és a távolabbi Balkánra is exportáltak. Az aratókoszorú is részben szalmakötéses technikával készül. Szalmakötéssel méhkas, külön fajta terménytároló edények, székülőke is készül.”

A nyíregyházi Csendesné Dolinay Margit azon kevesek közé tartozik, akik még őrzik ezt a szép hagyományt. Az alkotóval Homokkomáromban, az augusztus közepén megrendezendő Csingahegyi Napok előkészülete kapcsán találkoztunk.

– Évekig pék szakoktatóként dolgoztam, s népművészként részt vehettem a jász hímzés kialakításában, tervezésében is – mesélt kicsit magáról elöljáróban Csendesné Dolinay Margit, aki azt is jelezte: eredendően hímzéssel foglalkozik, az az ő világa igazán. – A Jászságban ugyanis alapjában véve csak a szűcsök díszítették különféle motívumokkal a szűröket, subákat. Ezeket a motívumokat kellett átültetnünk textíliára, így született meg 2000 környékén a jász hímzés, amelynek az egyik szülőanyja vagyok, sok más asszonytársammal egyetemben. Az évek során azonban az alkotótáborokban számos más kézműves művészeti ágat kipróbáltam, így kerültem kapcsolatba a csuhé-, illetve a szalmafonással. Mindkettő nagyon megtetszett, s meg is maradt a szenvedélyeim között.

Csendesné Dolinay Margit jelezte: a szalmafonáshoz rengeteg türelem kell, mert a folyamat igen aprólékos. Persze van, aki éppen ezt élvezi.

– Nagyon nyüzsgő, izgő-mozgó ember vagyok, pörgök ezerrel, s nekem a megnyugvást éppen a csuhé- és szalmafonás adja, közben teljesen ki tudok kapcsolni, órákon át képes vagyok elücsörögni vele – folytatta a szakember. – Szívesen készítek például aratócsigákat, s megcsináltam a Szent Korona mását is – ez utóbbi nagy sikert arat mindenütt, megjárta már Olaszországot és Franciaországot is. Bonyolult volt elkészíteni, 6 hónapig tartott. A komplikáltságát az adta, hogy minden elemét külön kellett elkészíteni, s az egyes alkotóelemeket a végén állítottam össze.

A népművész kérdésünkre azt is elmondta: a fonáshoz hosszú, egyenes szalma kell, ami csak a kézzel vágott gabonából nyerhető ki. A szalmát felhasználás előtt a könnyebb kezelhetőség és jobb hajlíthatóság érdekében szükséges beáztatni, törölközővel letakarni. A kötegből mindig csak az aktuális szálat húzzuk ki, s azzal dolgozunk.

– Az aratócsiga csavart mintázatát öt szállal, a kalászos végével indítjuk el. Két fő munkafolyamat van: az egyik a szaporítás, amikor szélesedik, „pocakosodik” a csiga, a másik pedig a csökkentés, szűkítés, amikor csökken a keresztmetszete. Az aratócsigának régen pusztán díszítő funkciója volt, a fontosabb szereppel az aratókoszorú bírt, mert ha az vastag és dús lett, akkor azt jelentette, hogy szép a termés, a mennyisége és a minősége is kiváló – jelentette ki a szakember.

S hogy mennyire nehéz elsajátítani a szalmafonást? A nyíregyházi népművész szerint akinek van némi kézügyessége, annak könnyen fog menni a tanulás. A legjobb, ha elmegy valakihez, aki ezzel foglalkozik, de természetesen a legnagyobb videomegosztó csatornán is találni olyan filmeket, amelyek ennek a szép hobbinak a mesterfogásait mutatják be.