bemutatták a Trianon rockoperát

2018.06.28. 09:57

A Vasas Táncegyüttes tizenhat táncosa is szerepelt a Hősök terén

 A közelmúltban a fővárosban, a Hősök terén debütált a nagyszabású Trianon rockopera, amelyben a Vasas Táncegyüttes tizenhat táncosa is szerepelt.

Szabó Szabolcs

– Hatalmas élmény volt számunkra egy ilyen nagyszabású zenés-táncos produkcióban szerepelni. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttest összesen nyolc pár, azaz 16 táncos képviselte. A produkciót az Esztrád Színház állította színpadra, e színházi műhellyel pedig már hosszú évek óta szoros kapcsolata van a Vasas fenntartójának, a városi Munkásművelődési Központnak is. E héten pénteken például fellépünk velük Velencén is és augusztus 12-én Fonyódon is – mondta el megkeresésünkre Suplicz Mihály táncos, a Vasas egyik vezetője, aki a produkció előkészületeiről is beszélt.

Rangos produkcióban szerepeltek ismét a Vasas táncosai a Hősök terén Fotó: Vasas Táncegyüttes

– A két előadást egy nagyon intenzív próbafolyamat előzte meg, több napon át reggel 9 és este 11 óra között próbáltunk a Hősök terén igazi kánikulában. Pénteken és szombaton pedig mindkét bemutató 8-8 ezer fős közönség előtt zajlott. Fantasztikus és felemelő élmény volt ilyen közegben és hangulatban fellépni, örök emlék marad ez számunkra. Külön öröm, hogy e produkcióval egy régi vasasos hagyományt is sikerült folytatnunk, hiszen a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes korábbi társulata aktív szerepet vállalt az 1983-as István, a király című, máig népszerű rock opera ősbemutatóján is a Király-dombon – emlékeztetett Suplicz Mihály. SzSz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában