2018.03.27. 16:00
A Bartókban is felolvassák az üzenetet
Március 27-én ünneplik a színházi világnapot. Idén mind az öt kontinens alkotója írt ebből az alkalomból üzenetet. Az európait este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában is felolvassák.
Idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját a Nemzetközi Színházi Intézet, ezért a korábbi hagyományokkal szakítva, a színházi világnapi üzenetet öt kontinens alkotója fogalmazta meg. Az európai üzenetet a brit származású Simon McBurney írta, gondolatait pedig a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatóhelyettese, Csadi Zoltán közvetíti a Valahol Európában című előadás előtt, 19 órakor.
A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára és tisztelegjen a színészek, valamint a színházi dolgozók előtt, egyúttal kérje a közönség szeretetét és támogatását.