2017.09.13. 19:31
Pattogtak az ostorok! Szüreti felvonulás és bál volt Perkátán
Ismét megrendezték a településen a hagyományos szüreti felvonulást. Csikósok, táncosok járták be Perkáta utcáit, csak úgy pattogtak az ostorok.
f
Szombaton a színes forgatagot a betyárok és csikósok ostorcsattogása kísérte. A szokásokhoz híven, nem csak helyből érkeztek felvonulók, hanem a környező települések hagyományőrző lovasai is megtisztelték jelenlétükkel a programot. A menet élén haladt még hintón a bíró és a bíróné, akik az idén Flaschner-Maller Dávid és Romanoczki Kármen voltak, mögöttük pedig a beöltözött mulatozók sora menetelt lovas kocsikon. Horváth István kisbíró verses szavakkal köszöntötte a menetet megtekintő lakosokat, s invitálta őket az esti bálba.
A felvonulás megállóiban a perkátai népművészeti foglalkozás Kankalin Néptánccsoportja táncolt, s hozzájuk csatlakozott a település erdélyi testvértelepülésének, Kisbácsnak a tánccsoportja – akiket ezen a hét végén vendégül látott Perkáta – szintén hagyományőrző viseletbe öltözve. A felvonulás végén a menet a Győry-kastély kertjébe érkezett vissza, ahol az önkormányzat minden résztvevőt vacsorával vendégelt meg. A programok az esti órákban folytatódtak a színpadon: este a 3+2 együttes adott fergeteges koncertet, majd a szüreti bál vette kezdetét, ahol mindenki hajnalig mulathatott kedvére