Dunaújvárosi hokis sikere

2024.04.20. 20:06

Horváth Alex cseh junior bajnok lett

Az Ocelari Trinec 0-2-ről fordította meg a cseh junior jégkorong-bajnoki finálét a Kometa Brno ellen. A dunaújvárosi bekk, Horváth Alex hathatós közreműködésével.

Agárdy Csaba

A képen a felső sorban balról és jobbról nyolcadik Horváth Alex

Fotó: Marketa Krizova

Az Ocelári Trinec a sírból hozta vissza a cseh juniorliga döntőjét. Horváth Alex együttese az első két hazai mérkőzést elbukva két idegenbeli sikerrel egyenlítette ki a párharcot. A harmadik hazai, egyben ötödik mérkőzést már meg tudta nyerni szép számú közönsége előtt a Trinec – a döntő találkozói 3500-as (!) nézőszámokat hoztak -, pedig két harmad után kétgólos vesztésre állt. A harmadik játékrészben azonban előbb öt perc alatt ledolgozták hátrányukat Horváthék, majd társai az 56. percben a győztes gólt is beütötték, az 5-3-as végeredmény üres kapura alakult ki.

A hatodik találkozó kísértetiesen hasonló forgatókönyvet hozott Brnóban: a Kometa 25 perc után már 3-0-ra vezetett, és még a második szünetre is kétgólos hazai előnnyel mehettek pihenni a csapatok. A harmadik harmad viszont ismét a Trinecé volt: a 49. percben egyenlített az Ocelári, a következőben már vezetett, majd két utolsó perces góllal 6-3-ra meg is nyerte a partit. A Trinec összesítésben 4-2-re legyőzte a Kometa Brnót, és cseh junior bajnoki címet ünnepelhetett.

A dunaújvárosi nevelésű Horváth Alex, aki ifjúsági korúként az U20-as csapat egyik legfiatalabbjaként játszotta végig a szezont, 63 mérkőzésen lépett jégre az idény folyamán, ezeken összesen 7 pontot szerzett és +17-es plusz/mínusz mutatóval zárt.

Horváth Alex csehországi megbecsülését jelzi az is, hogy klubja nem engedte el a bajnoki döntővel egyidőben zajló divízió I/A-s ifjúsági világbajnokságon szereplő magyar válogatottba.

Forrás: jegkorongblog.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában