Lezárult a megmérettetés

2024.02.28. 15:00

Rácalmási és baracsi sikerek a megyei népdaléneklési verseny döntőjén

Zárásához érkezett az idei Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny. A kétfordulós döntő második és egyben utolsó napján egy komplett zenekar is a fellépők között szerepelt.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Laczkó Izabella-archív

Mint arról már korábban beszámoltunk, a megmérettetés, aminek célja az új tehetségek felfedezése, fejlődésük elősegítése, a 6-24 éves korú fiatalok számára teremt lehetőséget a bemutatkozásra, képességeik prezentálására. A versenyen Fejér vármegye településeinek tehetségei indulhattak. Idén 28 intézmény több mint 600 (alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás) diákja jelentkezett.

A döntő második fordulóján főként felsők és középiskolások csillogtatták meg tudásukat, így összesen 42 produkciót hallgathatott meg a zsűri és a közönség. Az Öreghegyi Közösségi Házban tartott eseményen nem csak énekesek, zenészek is megmutatták, mit tudnak: színpadra léptek furulyások, kísérőhangszerként szólalt meg a citera és az ütőgardon is, mindemellett pedig egy zenekar előadásának is részesei lehettek a jelenlévők, amely során hegedű, bőgő, és cimbalom is kísérte az énekest.

Fotó: Laczkó Izabella / archív

Amint azt a szervező, azaz a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ hivatalos oldalán kifejtette, a szólisták, duók, triók és nagyobb formációk produkciói közül rengeteg dal témája volt a párválasztás, és így a vágyakozás, az összetört szív, valamint a csalfa szeretők mind visszatérő motívumok voltak, de számos katonadalt is hallhattak a nézők. 

A megszokotthoz hasonlóan a versenyzők produkcióit ismét Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus értékelte. A döntő második fordulóján sem adtak át bronz minősítést, az összes induló kiemelt arany, arany, valamint ezüst minősítést szerzett.

A döntőn a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI, valamint a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI diákjai is felléptek, közülük a baracsi Szézsi dalosai csapat, valamint Futó Boglárka ezüst minősítésben részesültek, továbbá a rácalmási iskolát képviselő Udvari Nóra Napsugár szintén ezüst minősítéssel térhetett haza a versenyről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában