2023.11.20. 20:00
Mezőfalván hagyománya van ennek a jótékonysági rendezvénynek (képgalériával)
A gyerekeinkért minden alkalommal öröm a részvétel és erre ezúttal is remek bizonyíték volt a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány novemberi bálja, ahol zsúfolásig megtelt tornateremben táncoltak szülők, barátok, támogatók. A rendezvény nem csak az adakozásról szólt, hanem egyben kitűnő közösségteremtő, közösségformáló eseményként is bizonyítja az összefogás erejét – immáron több mint húsz éve.
Kiemelkedően fontos a gyermekek támogatása Mezőfalván
Fotó: Horváth László
Segíteni mindig jó érzés, és ezzel így vannak a mezőfalvi emberek is. November 18-án, szombat este egy szabad hely nem maradt az iskola tornatermében, olyan sokan vettek részt a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány hagyományos jótékonysági bálján. Elsőként Jaksics Erzsébet az iskola igazgatója és Deák Károly alapítványi elnök köszöntötte a megjelenteket.

Fotó: Horváth László
Az alapítvány részéről elhangzott, hogy a támogatás segítségével hozzájárulhatnak az óvoda, iskola szakmai eszközeinek fejlesztéséhez, a sportolási és a gyermekrendezvények lebonyolításához, kulturális rendezvényekhez, a jól teljesítő diákok jutalmazásához. 2023-ban 1.539.500 Ft-tal támogatták a célokat. A rendezvényről Jaksics Erzsébet iskolaigazgatóval beszélgettünk.

Fotó: Horváth László
– Nemcsak olyan típusú segítséget nyújt az Iskolafejlesztési Alapítvány, hogy a fejlesztési elképzeléseinkhez pénzt tesz, hanem magának a rendezvénynek van egy olyan közösségteremtő ereje, amit korábban talán nem mindig gondoltunk át. Erre a programra készülünk, műsorszámok születnek, a nyolcadikos osztályosaink hónapokon keresztül együtt dolgoznak és időt, energiát nem kímélve megtanulnak egy táncot és azt előadják. Úgy érezzük, ez nagyon sokat segít abban, hogy pedagógiai céljainkat elérjük.

Fotó: Horváth László
Hiszen megtanulják, a sikerért meg kell dolgozni, és ha így tesznek, akkor a közösség elismeri az ő tevékenységüket, ahogy most is vastapsot kaptak. Fontos a mi életünkben, hogy közösséget hozzunk létre és általa egy kicsit a település életét is szervezzük. Ha körülnézünk, akkor sok mosolygós, jókedvű, jószándékú embert láthatunk, akik rengeteget adakoznak a gyerekeink javára. Ez a szellemiség mindenkire nagyon jó hatással van.

Fotó: Horváth László
A nyolcadikosok hagyományos keringője után Németh Réka és Éva Balázs András végzős tanulókat kérdeztük.
– Már az iskolakezdés első két hete után nekiálltunk a gyakorlásnak és nem remegett a kezünk, mikor meg kellet fogni a lányok derekát – hallottuk Balázstól.
– Nagyon udvarias volt velem Balázs – tette hozzá Réka. Eleinte nem éreztük annyira az esemény fontosságát, de később, a gyakorlás során egyre jobban ráhangolódtunk, így nekünk is fontossá vált a bál, a jó szereplés.

Fotó: Horváth László
Réka az általános iskola után lovásznak készül Kiskunfélegyházán. Balázs gépészmérnök szeretne lenni a Székesfehérvári Széchenyi Technikum tanulójaként.
Köszönet minden támogatónak! Találkozzunk jövőre ugyanitt!
Jótékonysági bál Mezőfalván
Fotók: Horváth László