Előadás gyerekeknek

2023.11.27. 09:00

Játékosan ismerkedhettek a jövő technológiájával

A mesterséges intelligencia alig egy esztendeje vált elérhetővé a nagyközönség számára, de máris nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem a jövő technikájáról beszélhetünk, ami megváltoztat szinte mindent körülöttünk, hanem már a hétköznapjaink részévé vált. Felismerték ezt a József Attila Könyvtárban is, Barátod, a mesterséges intelligencia címmel a legkisebbeknek szerveztek foglalkozást a Gyermekkönyvtárban.

Balla Tibor

A gyerekek érdeklődve figyelték az előadást

Fotó: Laczkó Izabella

Ehhez kiváló partnert is találtak, mégpedig a budapesti Merlin Házat, amely közel hat éve szervez különböző képességfejlesztő és tehetséggondozó programokat, és a Magyar Tehetségsegítő Szövetség akkreditált, kiváló tehetségközpontjaként működik. Munkatársuk, Báthori István két nagylányával érkezett, no meg egy rakás tablettel és 10 darab ZÜMI-vel, ezzel az oktatási, önvezetőautó-robottal. 

Minden gyerek kezébe egy tabletet adtak, hogy kipróbálhassa például a képgenerálást a mesterséges intelligenciával
Fotó: Laczkó Izabella

Ígéretesnek tűnt a program a közel húsz gyermek számára, a tervek szerint az első órában néhány nagyon érdekes felülettel ismerkedtek meg, kipróbálhatták, hogyan lehet a mesterséges intelligenciával verset, mesét írni, hogyan fog rajzolni, fotókat készíteni nekik, hogyan ismeri fel a képeket, amiket mutattak neki. Az ígéret szerint mindezeket ki is próbálhatták a gyerekek, majd a következő órában kipróbálhatták a ZÜMI-t, a „mini-Teslát”, ezt az aprócska robotautót, amely felismeri az arcokat, a táblákat, a színeket, és a végén még a közkedvelt Kahoot is előkerült egy minikvíz erejéig. 

A mesterséges intelligencia jelen van már a hétköznapjainkban, de lehet, hogy nem is tudunk róla

A bevezetőből kiderült, hogy már száz évvel ezelőtt készült olyan fekete-fehér film, amiben robotok szerepeltek. Szóba került Elon Musk, a Tesla nevű önvezető autó megálmodója, aki szerint a jövőben mindenhol mesterséges intelligencia és robotok fognak dolgozni. Számba vették, hol működnek már robotok. Ilyenek az ipar területén az autógyárak, vagy a mezőgazdaság területén a permetező drónok, az önvezető kombájnok, az egészségügyben pedig a MI értékeli ki a CT eredményét, de már van, ahol robot műt. Aprócska bemutatóval is készültek, amelyben az Amazon Alexa programja hangutasításra megváltoztatta a lámpa fényének színét, de elmondták, hogy mennyi mindent vezérelhet még a házban és annak környékén. 

A technika ördögének jó napja volt azonban, a könyvtár wifihálózata és a hozott hot spot sem bírta a terhelést, így internet híján egy csomó bemutató elmaradt, de a ZÜMI-k sem működtek éppen a legacélosabban ezen a napon, úgyhogy ígéretet kaptak a gyerekek, hogy visszatérnek még, és folytatják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában