Egészségügy

2023.11.25. 07:00

A betegegyüttműködés javítása témában tartottak továbbképzést (képgalériával)

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Fejér Vármegyei Területi Szervezet elnöksége továbbképzést szervezett az érintettek számára a polgármesteri hivatal „C” szárnyában november 24- én, pénteken délelőtt.

Török Tímea

Az előadó, dr. Mosonyi Tamás maga is orvos végzettségű, ezért a hallgatóság problémáit, az előadást érintő szituációkat jól ismeri

Fotó: Laczkó Izabella

A betegegyüttműködés javítása az egészségügyi szakdolgozói munkában című továbbképzés program 9 órakor kezdődött. A Szent Pantaleon Kórház volt főigazgatója és a térség jelenlegi országgyűlési képviselője dr. Mészáros Lajos nyitotta meg az eseményt, a köszöntőt Erdély-Frenyó Anna a kórház ápolási igazgatója mondta. A szakmai program előadója dr. Mosonyi Tamás volt. Elsőként A beteg-együttműködés nehézségei, buktatói és ezek megoldási lehetőségei című előadást hallgathatták meg a jelenlévők, majd a személyiségközpontú megközelítés a beteggel való kommunikáció során – témában hangzott el előadás. Ezt követően a hallgatóságnak a megértő nyelv tudatos használatáról és a betegmeggyőzés kommunikációs eszközeiről beszélt dr. Mosonyi Tamás.

Fotó: Laczkó Izabella

A szünet után a Hogyan jussunk megfelelő információhoz a sikeres betegegyüttműködés érdekében? és Kérdezésmódszertan a szakdolgozó-beteg kommunikációban, valamint A különösen nehéz, problémás betegekkel való együttműködés kommunikáció című előadásokat hallgathatta meg a közönség.

Az előadó maga is orvos végzettségű, ezért a hallgatóság problémáit, az előadást érintő szituációkat jól ismeri. Nagyszerű stílusa, humoros előadásmódja és tapasztalatokon alapuló példái magával ragadták a közönséget, és könnyed tanulást biztosított. Így a továbbképzés is várhatóan hasznos, és eredményes lesz a résztvevő egészségügyi dolgozok számára is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában