2023.07.03. 07:00
Remek verseny, szép fogáseredménnyel a baracsi tavon
Tizenkét éve hagyomány Baracson, hogy külön női horgászversenyt rendez a Baracs Civil Horgásztársaság. A versenyre, július 1-jén, az érvényes engedéllyel rendelkező női horgásztársak, valamint a tóra érvényes engedéllyel rendelkező férfi tagok női családtagjai nevezhettek.
Csodás idő és szuper versenyhangulat jellemezte a rendzvényt
Fotó: Horváth László
A rendezvényről Virágh Istvánt, a civil szervezet vezetőjét kérdeztük.
- Mondhatjuk, hogy 2011 óta, amikortól átvettük a tó kezelését, azóta folyamatosan, évről évre megrendezzük a hölgyek számára kiírt versenyt. A férfiakkal összehasonlítva három dologban is eltér a női horgászat. Sokkal lelkesebbek, de hamarabb elveszítik a türelmüket. Viszont az eredmény szempontjából sokkal szerencsésebbek. Reggel hét órakor kezdtünk és délután háromkor zárjuk a fogási lehetőséget.
- Mivel készültek a férfiak, hiszen ennek is hagyománya van.
- Főzni ezúttal most nem fogunk, de pizzát mindenki kap. Ezen kívül kávé, üdítő, sör, mindenkinek a vérmérséklete és kívánsága szerint. Szponzorunknak a Carissa virágboltnak köszönhetően pedig virágcsokorral is kedveskedünk a hölgyeknek. Az idei versenyen összsúlyan értékeljük az első, második, harmadik helyezettet, továbbá díjazzuk a kifogott legnagyobb hal kategória győztesét. Mindenki felnőtt korosztályban indult.
- Mivel foglalkoznak a fiúk, amíg a lányok horgásznak?
- A szurkolás mellett természetesen segíthetnek a csalizásban, a halak megszákolásában. Hordják a kávét, üdítőt, sört, pizzát. Tehát teljes a lányok kiszolgálása. Amit ők szoktak évközben, azt kapják most vissza nagy szeretettel fűszerezve.
- Hány tagú a szervezet?
- Jelenleg százhúsz tagot számlálunk. A versenyen tizenhat hölgy állt rajthoz – kaptuk az információt Virágh Istvántól.
A verseny végén, ahogy a riportban is elhangzott, igazán szép fogásokkal dicsekedhettek a lányok, asszonyok. 1. Virágh Istvánné 34,41 kg., 2. Kiss Gréta 29.8 kg., 3. Zarándok Györgyné 29.68 kg. A legnagyobb kifogott halért járó díjat Tóthné Kapuvári Györgyné vehette át 6.09 kg-os amúrral.