Július végére befejezik

2023.07.21. 11:30

Hajrában a Kandó téri beruházás – képgalériával

Szombaton már a kopóréteget húzzák. Záró fejezetéhez érkezett a Kandó Kálmánt teret és közvetlen környezetét érintő beruházás. A munkálatokat felügyelő önkormányzat bejelentése szerint az alábbi közlekedési változásokra kell számítani a területen.

Szabó Szabolcs

Fotó: Laczkó Izabella

Ütemezés:

Július 22., szombat

Reggel 5 órától kivitelező megkezdi a Budai Nagy Antal úti körforgalom, a Budai Nagy Antal úti kivezető ág, valamint a két körforgalmat összekötő útszakasz aszfaltozását. A Budai Nagy Antal út teljes szélességében lezárásra kerül, várhatóan 17 óráig. Szombat délelőtt folyamán a 6. számú főút irányából a Verebély úti üzletek és telephelyek, valamint a vasútállomás még elérhető marad. Az építési terület mellett található vállalkozások gépjárműveinek 17 órától biztosított lesz a bejutás a város felől a Budai Nagy Antal útra.  A terület teljes lezárására 11:00 órától kell számítani, ekkor kerül sor a Verebély úti körforgalom aszfaltozására. A Verebély útra a bejutás vasárnap reggeltől lesz újból biztosított. A lakossági személyautó forgalom számára csak vasárnap reggeltől lesz járható az útszakasz.

Július  24., hétfő

Hajnali 5 órától a kivitelező a Verebély úti csomópont kivezető ágait aszfaltozza. Ebben az időszakban a 6-os főút felől a behajtás kizárólag a buszok és az áruszállítás számára engedélyezett.v A többi irányban a célforgalmú közlekedés félpályás forgalomkorlátozás mellett biztosított.

Fotó: Laczkó Izabella

Július 25–29., keddtől szombatig

Fenti időszakban a még hátralévő kivezető ágak aszfaltozási, illetve burkolatfestési munkálatai zajlanak, félpályás forgalomkorlátozás mellett.

Fotó: Laczkó Izabella

Július 30., vasárnap

Hajnali 5 és 18 óra között óra a teljes terület ismét lezárásra kerül, a körforgalmi csomópontok és kivezető ágainak burkolati jel felfestési munkálatai miatt. Az önkormányzat közleménye kiemelte: a Vasútállomás gyalogosan és kerékpárral a munkálatok teljes időtartama alatt elérhető marad! Július 22-én, azaz szombaton, valamint július 30-án, vagyis jövő vasárnap a buszok a kertvárosi megállóig közlekednek, onnan gyalogosan érhető el a körülbelül 800 méterre lévő vasútállomás.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában