A kontinensnyi ország központja Delhi: egy országméretű város

Miután India fővárosának nyilvánították, nemsokára a XVIII. században a kontinensnyi ország társadalmi és szellemi központjává vált. Nagy-Britannia ezután Kalkuttát nevezte ki London után a birodalom második városává, infrastruktúrája is ennek megfelelően épült ki, neoklasszicista középületei angliai épületek mintájára készültek el. A város hanyatlása 1869-ben a Szuezi-csatorna megnyitásával kezdődött, majd 1911-ben, amikor a brit gyarmati kormányzat Újdelhibe költözött, tovább folytatódott. A megfogyatkozott költségvetéssel a városépítés képtelen volt követni a hihetetlen népszaporulatot, majd miután 1947-ben Brit India önálló országgá vált, három részre szakadt, Indiára, Pakisztánra és Bangladesre. Ez utóbbi kettő muszlim ország lett, és az addig ott élő hindu kisebbség a zaklatások és a rendszeres atrocitások végett tömegesen Indiába, így Kalkuttába is menekült. A város (amely sokáig az indiai oktatás, tudomány, kultúra és politika központja volt) a különböző nehézségek és menekültek hatalmas létszáma miatt, rohamosan hanyatlani kezdett, a nyomor elképesztő méreteket öltött, igaz, az ezredforduló óta ismét nagy fejlődés tapasztalható. Jelenleg a többi indiai nagyvároshoz hasonlóan Kalkutta is urbanizációs problémákkal küszködik, mint a szegénység, a légszennyeződés és a folyamatos forgalmi dugók. A nehézségek ellenére a város lakossága már évszázadok óta hatalmas pompával ünnepli meg az újévet és a különböző hindu ünnepeket, nem hiába nevezte el Dominique Lapierre francia író Kalkuttát az öröm városának. 

V. György brit uralkodó Delhi mellett döntött 

A nemrég elhunyt II. Erzsébet brit királynő nagyapja, V. György kétszer is járt Indiában. Először 1905-ben, még walesi hercegként, majd másodszor 1911-ben mint Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának uralkodója kereste fel a szubkontinenst. Az 1911. december 11-én megtartott koronázási ceremónián Györgyöt és feleségét, Mária királynét India császárává és császárnéjává kiáltották ki. Másnap december 12-én V. György király az 1911-es császári durbár csúcspontján, kihirdette a főváros Kalkuttából Delhibe történő áthelyezését. A durbár szó egy perzsa kifejezés, amellyel Indiában az uralkodó udvarát illették. Brit Indiában a szófordulatot hivatalos birodalmi események megnevezésére használták, az Indiában megrendezett durbárok a brit uralkodók császárrá koronázását jelentették. A brit történelemben három koronázó durbár volt, először 1877-ben Viktória királynőé, majd 1903-ban VII. Edwardé, és végül 1911-ben V. Györgyé. A ceremóniák során az indiai méltóságok (rádzsák, maharadzsák) hódolatukat tették az új császár vagy császárnő előtt, az eseményeken katonai parádékat, zenei előadásokat és különböző sporteseményeket is tartottak. V. György király 1911-ben Delhit nevezte meg India új fővárosának, majd húsz évvel később 1931. február 13-án Lord Irwin, India alkirálya ünnepélyes keretek közepette felavatta az új fővárost, Újdelhit. Az új székhelyet, Delhit még India szívének is nevezik, amikor az ország fővárosának nyilvánították, egy több mint 135 méter magas oszlopot állítottak fel, amely homokkőből készült, és a tetején egy öttonnás bronzlótusz és egy hatágú, üvegből készült csillag látható. Az oszlop belsejében egy acélcső fut, amely az alapzathoz rögzíti az említett lótuszt és csillagot. Alapkövét V. György brit uralkodó és felesége, Mária királyné helyezte el 1911. december 5-én, a talapzatra pedig felvésték Delhi akkori térképét. Az oszlop előtt ma is minden szombaton látványos őrségváltást tartanak. 

A császárrá koronázás részletei 

Az 1911-es koronázás előtt az akkori canterburyi érsek arra hívta fel V. György figyelmét, hogy egy iszlám és hindu vallású országban a keresztény szertartás nem lenne helyénvaló. Ezért úgy határoztak, hogy György király már a koronával a fején fog megjelenni a ceremónián, azonban akadt egy bökkenő. A hivatalos koronázási ékszerek egy idevágó brit törvény szerint nem hagyhatják el Nagy-Britannia földjét, ezért a ceremónia szervezői úgy döntöttek, hogy erre az alkalomra 60 ezer font értékben egy új koronát készíttetnek el. Így készült el az indiai birodalmi korona, amelynek 920 gramm volt a súlya, smaragdokkal, rubinokkal, zafírokkal és 6100 gyémánttal díszítették fel. Az elülső kereszt közepében egy nagy finomságú indiai rubin, a felső kereszten pedig egy magas finomságú smaragd található. V. György császárrá megkoronázása óta egyetlen brit uralkodó sem használta, de a brit koronaékszerek részét képezi, így jelenleg a londoni Towerben őrzik. A koronázási ceremónia egyébként probléma nélkül zajlott le, V. György és kísérete 1911. november 11-én az RMS Medina hajó fedélzetén szállt tengerre, amely három hét után, december 2-án 10 óra körül horgonyzott le India partjainál.

A királyi párt először a hajó fedélzetén az alkirály köszöntötte, majd a krónikák szerint az uralkodó és felesége 101 ágyú díszlövésének kíséretében indiai földre lépett. Azt is feljegyezték, hogy miután György és Mária a durbár végén elhagyták a számukra készített trónusokat, rengeteg indiai rohant oda, hogy megcsókolja azt a földet, amelyen a királyi pár állt. A koronázási ünnepség után a brit uralkodói pár csaknem kéthetes nepáli vadász­expedícióra indult. V. György uralkodása alatt nemcsak India fővárosa változott, hanem a Brit Birodalom és Európa politikai élete is, megerősödtek a szocialista, kommunista és fasiszta mozgalmak, színre léptek az ír republikánusok és elindult az indiai függetlenségi mozgalom. 

Az első világháború után a Brit Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, 1924-ben György király nevezte ki az első munkáspárti brit miniszterelnököt, majd 1931-ben a westminsteri statútummal létrehozták a Brit Nemzetközösséget. Halála után legidősebb fia, VIII. Eduárd követte őt a trónon. 

Delhi és Kalkutta 

Delhi nemcsak a fővárosa, hanem sokak szerint az indiai civilizáció szíve és lelke. Mára India egyik legélénkebb és leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett. A metropolisz lakosságának száma ma meghaladja a 12,8 milliót, az elővárosokkal együtt pedig a 22 millió főt. Az alkotmány 1991-es módosítása különleges státust adott Delhinek a szövetségi területek között, ennek köszönhetően a városnak korlátozott hatáskörű saját törvényhozó tanácsa van. Az ott élők 82%-a hindu vallású, 11,7%-a pedig muzulmán, de a szikhek szám­aránya is 4% körül mozog. A vallási kisebbséghez tartoznak a keresztények, a buddhisták és a zsidók, de összesen számuk nem haladja meg a lakosság 2%-át. A hindi az elsődleges írott és beszélt nyelv Delhiben, azonban az angolt is használják minden hivatalos helyen. 

Kalkutta teljes népessége ma az elővárosokkal együtt megközelíti a 15 milliót, a legutóbbi népszámlálás szerint a kalkuttai lakosság 78%-a hindu és 21%-a muszlim vallású. A keresztények, zsidók és buddhisták száma itt is elenyésző, talán a lakosság 1%-át sem teszik ki. Kalkutta forradalmakkal teli történetéről is nevezetes, a nemzeti függetlenségtől egészen a baloldali szakszervezeti mozgalmakig. A második világháborúban kikötőjét kétszer is bombázta a japán hadsereg, 1943-ban hatalmas éhínség tört ki, aminek következtében több millió ember halt éhen. Az 1947-es demográfiai változások ismét hatalmas emberáldozatot követeltek a városban, majd a ´60–´70-es években megalakult marxista mozgalmak és az ahhoz köthető sorozatos sztrájkok megbénították a város életét. Kalkutta infrastruktúrája leromlott, ami gazdasági visszaeséshez vezetett. 

Mindkét város fejlődése a 1990-es évek közepén a központilag bevezetett indiai gazdasági reformok hatására indult be. Fellendült az informatika és a gyáripar, új szolgáltatások jöttek létre, aminek köszönhetően korunk Indiája sok tekintetben megdöbbentő eredményeket ért el. A 28 államot és 7 szövetségi területet magában foglaló és közel 1,4 milliárd lakosú ország, a bruttó hazai termék (GDP) alapján a világ ötödik legnagyobb gazdasága, a vásárlóerő tekintetében – bármennyire is furcsán hangzik – a harmadik. Az utóbbi évtized reformjai Indiát a világ leg­gyorsabban bővülő gazdaságává tették, a szakemberek azt jósolják, hogy India 2050-re a világ legnagyobb gazdasága lesz. Az országnak közben több súlyos problémával is szembe kell néznie, a legnagyobb kihívást a szegénység, az alultápláltság és az analfabetizmus jelenti.