Van min vitatkozni: a közlekedésről

Az önmegtartóztatás, a takarékosság, a lojalitás, a szorgalom tiszteletre méltó erénynek számítottak a társadalom többsége körében szerte Európában, de talán még Amerikában is. A dologtalanság, a túlzott költekezés vagy a mértéktelen szórakozás megvetést, elítélést váltott ki. 
Az erkölcs közös értelmezése kemény korlátként akadályozta az egyént, sőt, arra ösztönözte, hogy az elvárt normákat minél inkább betartsa. A szexuális szabadosság, az individualizmus, a vágyak gátlástalan kiélése csak pár évtizede kezdett meggyökeresedni. Ennek „köszönhetően” kifejlődött a John Kavanaugh amerikai jezsuita teológus által találóan elnevezett, „azonnal akarom, add ide generáció” is, amely – hála elődjei szorgalmának, önmegtartóztatásának, takarékosságának – nem ismeri a nincs, a várjál, a takarékoskodj, légy hűséges stb. fogalmát. A világ erkölcsi felfogása megváltozott, aminek következtében egyes erények folyamatosan veszítenek az értékükből, miközben új értékek válnak széles körben elfogadottá, vagy legalább is megtűrté. Egyre jobban hozzászokunk a körülöttünk hemzsegő önző, önimádó, a vágyak maradéktalan kiteljesítésén munkálkodó emberekhez. Szó nélkül hagyjuk az egyébként rettentően bosszantó viselkedésüket, beletörődünk, hogy az emberből lassan kihal a közösségi szellem, és egy minden tekintetben individualista társadalomban kell élnünk. Nem a mi dolgunk, hogy az iskolákban egyre több gondot okoz a rend fenntartása, a gyengébbek megfélemlítése, a vandalizmus. Éppen most kezdünk megbarátkozni a szurkálás, a tanár vagy az osztálytárs élete kioltásának egyelőre nálunk még szokatlan jelenségével. 
Az új szemlélet hívei szerint az erkölcsre semmi szükség, csak a maradi gondolkodás rabjai emlegetik ezt a mindent tiltó, az ember örömeinek útjában álló, a vágyakat megsemmisíteni akaró marhaságot. Márpedig az erkölcs az önuralom és az önkontroll edzőterme, amit sokaknak nem ártana gyakrabban látogatni! 
Minél inkább közösséghez kötött tevékenységről van szó, annál idegesítőbb az önző, individualista magatartás. Ha valahol, hát a közlekedésben igazán nyomasztó és ráadásul életveszélyes az önkontroll és önfegyelem nélküli ember. 
Aki kilép az utcára, annak tudnia kell, hogy ettől kezdve nem egyedül van! A saját és a mások testi épsége múlik azon, hogy kellő körültekintéssel, a szabályokat maradéktalanul betartva legyen jelen a rendszerben. Ez ugyanis egy olyan pálya, ahol elengedhetetlen a normák, erkölcsi minták, előírások szigorú követése. A közlekedés – bármilyen formában vesz részt benne az ember – olyan, mint egy nagy zenekar, ahol mindenkinek ismernie kell a kottát, és csak annak mentén szabad játszania, mert különben odavan az előadás! Mi kell ehhez? Önismeret, önuralom, kitartás, beleérző képesség, társas kapcsolatokban való jártasság. Mindezt együtt, Goleman után, érzelmi vagy társas intelligenciának nevezzük. 
Az élet minden területén, de kiváltképp az életet veszélyeztető közlekedésben nagy szükség van a társas intelligenciára, különösen az önuralomra, a beleérző képességre, de nagy forgalmú utak esetén a kitartás is fontos. 
Ezzel szemben, mi a helyzet ma világszerte? Egy svéd felmérés arról tudósít, hogy a fiatalabb vezetők körében magas szintű az udvariatlanság. Egy vizsgálatból megtudhatjuk, hogy az általában nyugodt angolok a közlekedésben ugyancsak izgágák lesznek: túllépik sebességet, áthajtanak a piros lámpán, figyelmen kívül hagyják a stoptáblát, ellenségesek a közlekedés többi szereplőjével. Az ausztrálokról kiderült, hogy azok a vezetők, akik maguk agresszív szabálysértők, nagyon dühösekké válnak mások helytelen viselkedése láttán, és kimondottan ellenségesek a lassan közlekedőkkel. 
A helyzet itthon sem ró­zsás: különösen a fiatal férfiakra jellemző a magas kockázatvállalási hajlam, az erős dominanciára törekvés, a túlzott magabiztosság, gondatlanság, impulzivitás. Az utóbbi években észrevehetően minden téren csökkent a társadalmi alkalmazkodás mértéke, ellenben megnőtt az érzelmi keménység. Általános a félelemnélküliség, a gyorshajtás, az agresszív vezetés, a csak én vagyok az úton, más nem létezik, a szabályok rám nem vonatkoznak, az ittas vagy bódult állapotban való vezetés (Nagy-Tóth Mónika pszichológus). Budapesten különösen sok a személygépkocsik, kerékpárosok, gyalogosok szabálytalanságaiból eredő baleset, de aki közlekedik, az agresszió számos formájával találkozhat nap mint nap országszerte: kezdve a mutogatással, villogással, dudálással az egészen durva büntető fékezésig, a leszorításig. A legtöbb agresszív vezető menőnek képzeli magát, pedig nem más, mint egy potenciális veszélyforrás! 
Sajnos, a szabályszegő magatartás viszonylag ritkán jár hátrányos következményekkel, sőt! Legtöbbször éppen az ellenkezője fordul elő: a szabályszegő előnyökhöz jut, ezáltal a szabályszegő magatartás megerősítést nyer, ami pedig másokat is a szabályok áthágására bátorít (Siska Tamás). 
Ma már a közlekedéssel foglakozó szakemberek olyan megoldásokon törik a fejüket, amelyek a modern technika bűvöletében élők fülön csípésére is alkalmasak, például az alkoholoslehelet-észlelő alkoholzár, ami leblokkolja az indítást, vagy a drónok alkalmazása az agresszív vezetők kiszűrésére. Készülnek olyan telefonos applikációk, amelyek egyéni kapcsolatot tudnak létesíteni a gépjármű komputerével, és jelzik a vezetés közben elkövetett szabálytalanságokat (Tárczy László). De vajon ez-e a megoldás? Nem lenne jobb mégis visszatérni a fegyelmezettséghez, a szabálykövetéshez, az erkölcsös viselkedéshez? 
Az Úr a Sínai-hegyen mindannyiunknak összesen egy Tízparancsolatot adott, ez alól senki sem vonhatja ki magát büntetlenül! Érdemes lenne, ha nem is vitatkozni, legalább elgondolkozni rajta…