Szabadságért, függetlenségért

Bármennyire igyekeztek és igyekeznek egyesek félremagyarázni, a magyar nép küzdelme meghatározója volt a XX. századi Európa történelmének. 
Október 23-án egy szikra lobbant, amelyre egész Európa felfigyelt, és a forradalom bukása után az öreg kontinens élete merőben más volt, mint azelőtt. Az addig megingathatatlannak és sziklaszilárdnak tűnő szovjet kommunista falon megjelentek az első repedések, a legyőzhetetlennek hitt Szovjetunió komoly presztízsveszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Elkezdődtek az utcai harcok, azok halálos áldozatokat és sebesüléseket követeltek, a nép lendülete töretlen volt, mert hitt a győzelemben. Hitt abban, hogy a nyugati hatalmak segíteni fognak, hogy nem hagyják magára a magyar nemzetet. Az emberek akkor még nem tudták, hogy a nyugati világ kétszínű politikája rég feláldozta őket. A szuezi válsággal magyarázták, de mint az később kiderült, ha nem lett volna a közel-keleti konfliktus, az amerikaiak nyugati szövetségeseikkel együtt akkor sem kockáztatták volna meg a szovjetekkel vívott háborút Magyarország miatt. A szovjeteket Hruscsovval az élen nagyon aggasztotta a magyarországi helyzet, és mindent elkövettek, hogy leverjék a forradalmat. Igaz, a forradalom első napjaiban maga a szovjet pártvezetés is megosztott volt. Hruscsov és a többség eleinte a politikai megoldást támogatta. Miután azonban a magyar kormány túllépett a Szovjetunió számára elfogadható reformok szintjén, az USA, a nyugati nagyhatalmak és Jugoszlávia pedig kifejezték, hogy nem nyújtanak segítséget Magyarországnak, a szovjet politika vezetői is a katonai támadás mellett döntöttek. Budapesten kívül Magyarország számos más helységében is komoly katonai ellenállás bontakozott ki, az egyik legjelentősebb éppen itt, az akkori Sztálinvárosban. Egész Magyarországon itt volt hallható utoljára egy szabad magyar rádió hangja, a Szabad Dunapentele Hangja, a későbbi Rákóczi adó. Ez különösen fájó pontja volt a kommunista hatalomnak, hiszen egy szocialista mintavárosban hallgattak el utoljára a fegyverek. Nézzük, hogyan játszódtak le az 1956-os események városunkban. 
A forradalom kezdete városunkban 
1956 tavaszától már történtek olyan kezdeményezések, amiket nem a kommunista párt irányított, ilyen volt a fővárosi Petőfi Kör mintájára Dunapentelén létrejött Fáklya Klub, amely a helyi értelmiségieket tömörítette magába, és a kitelepítettek érdekében jött létre. Az 1956. október 23-án Budapesten lezajlott események híre gyorsan terjedt vidéken is, a Székesfehérváron tartott megyei VB-ülésen tartózkodók már aznap délben tudomást szereztek a készülő felvonulásról. Este, a helyi pártbizottság ülésén már izgatottan hallgatták a rádiót, és várták a Pestről hazatérőket a friss hírekkel. A legtöbb forrásból az derül ki, hogy a városban e napon nem történt semmi, a városlakók még semmit nem tudtak az eseményekről. 
Másnap, október 24-én mozgósítások történtek, a laktanya parancsnoka, Nagyéri Károly százados gyalogsági riadót rendelt el a budapesti események hírére. A laktanya fő feladata a védelem megszervezése és a lövegek elhelyezése volt. A város viszonylag nyugodtan ébredt, az üzemek működtek, bár érezni lehetett a feszültséget. Kora estére népgyűlést hirdettek a városban, az irányítás a tanács kezéből lassan a nép kezébe csúszott át. Ezen a gyűlésen közfelkiáltással visszatértek a Dunapentele névre, és a gyárat átnevezték Dunai Vasműre. A városlakók nagy része a budapesti eseményekről nem sokat tudott. Estére már a legtöbb háztartásban a Szabad Európa Rádiót hallgatták. 
A Szabad Európa Rádió – helyismeret nélkül 
Az említett rádió történetének egyik legtöbbet kritizált tevékenysége az 1956-os magyar forradalom ideje alatt kifejtett működéséhez kapcsolódik. A magyar szerkesztőség tagjai nem rendelkeztek megfelelő magyarországi társadalmi-politikai ismeretekkel, mégis vállalták az események közvetítését. Az amerikaiakat is váratlanul érték a budapesti események, így megfelelő instrukciókkal nem tudták ellátni a szerkesztőség tagjait. A rádió munkatársai nem ismerték kellőképpen a magyar viszonyokat, tévesen ítélték meg például Nagy Imre szerepét is. Műsoraikat gyakran az átgondolatlanság jellemezte, nem számoltak a következményekkel. Azonnali rendszerváltást szorgalmaztak, műsoraikban az egyenlőtlen fegyveres harc folytatására biztattak, ami, mint az később bebizonyosodott, értelmetlen áldozatok sorát okozta. 
Ami különösen érdekes, hogy a forradalom ideje alatt a szerkesztőség egyszer sem ült össze, hogy megvitassa a műsorpolitikáját, tevékenységüket a rögtönzés jellemezte. A Szabad Európa Rádió hangdokumentumai 311 db 90 perces hangkazettán vannak rögzítve, és tartalmazza az 1956. október 19. és a november 13. között elhangzott adásokat. A magyar forradalom bukása után egy amerikai és nyugat-német szakértői vizsgálat indult a rádió szerepéről, de az ügy érdemi eredmény nélkül zárult le. 
A folytatás pedig a következő volt 
Október 25-én a laktanya továbbra is a védelem tökéletesítésén dolgozott, és több másik egységgel is felvették a kapcsolatot. Egyesek szerint akkor szervezték meg a dunapentelei munkásőrséget, azonban többen nem szimpatizáltak a fegyveres őrség gondolatával. 5 órakor kezdtek a tüntetők gyülekezni a Bartók előtt, a beszámolók szerint több ezren gyűltek össze. Többen beszédet tartottak, majd küldöttség indult Budapestre átadni a helyi követeléseket. Egy másik csoport a laktanya elé vonult, ahol követeléseiket siker koronázta, majd azt követően ledöntötték a szovjet emlékművet. A laktanya előtt állítólag félreértések történtek, minek következtében a tömegbe lőttek, végül 16 sérült és több halott maradt ott. 
Másnap megalakultak a vasműben a munkástanácsok, ezek feladata a rend és fegyelem fenntartása, valamint a munka megszervezése volt. Még aznap bizottságot küldtek ki a laktanyai események kivizsgálására. Este újra gyűlést tartottak, ahol több szónoklat is elhangzott, majd elhatározták, hogy élelmiszert gyűjtenek a budapestiek számára. 
Október 27-én a városi kiegészítő parancsnokság épülete előtt is összecsaptak a forradalmárok és a katonák, több halott és sebesült volt. A korabeli források szerint az esti órákban a laktanyánál hasonló összecsapás történt. 
Október 28-án a Magyar Dolgozók Pártja, vagyis a hatalmon lévő kommunista párt nevében röpiratot adtak ki, hogy az emberek ne csoportosuljanak, mindenki vegye fel a munkát, és válasszanak munkástanácsokat, végrehajtó bizottságokat. Sándor András feloszlatta a Népfront Bizottságot, és őt bízták meg a lapkiadással is. A felkelők és a katonák között ezen a napon történt az utolsó fegyveres tűzharc. 
Október 29-én a kommunista párt és a munkástanács utoljára tartott közös ülést, majd másnap megjelent a Sándor András szerkesztette Dunapentelei Igazság első száma. Október 31-én Sándor András kezébe vette az irányítást, végigjárta és -telefonálta az üzemeket azzal, hogy a Nemzeti Bizottság aznap tartja az alakuló ülését. Papp Bálint és Körmöczi György pedig megalapította a Forradalmi Ifjúsági Szövetséget. November 1-én megjelent a Dunapentelei Igazság második száma, és több nagy változásról értesítette a lakosságot, mint például, hogy több vezető beosztású személy elhagyta a várost, és megalakult a Nemzeti Bizottság. Újraalakult a vasmű munkástanácsa is, majd elkezdődött a civilek felfegyverzése. 
November 5-én a teljes sztrájk mellett döntöttek, csak az erőmű nem állt le. A szovjetektől javaslat érkezett, miszerint, aki nem akar részt venni a harcokban, az hagyja el a várost, de ezt végül nem hirdették ki, hogy elkerüljék a pánikot. 
November 7-én megkezdődött a város szovjet megszállása, végül november 8-án az oroszok lefegyverezték a kikötőben szolgálatot teljesítő nemzetőröket, ezzel egy időben pedig a városban is átvették az irányítást. A megtorlás már ezen a napon megkezdődött. 
Az ország utolsó szabad rádiója szűnt meg 
November 2-án felállítottak egy rövidhullámú rádióadó (ez volt a Rákóczi adó). Cihó Pál, a városi Nemzeti Bizottság elnökhelyettese és Erdei István titkár engedélyezték az R-40-es rádiókészülék felállítását, amely először Szabad Dunapentele Hangja néven működött és csak később vette fel a Rákóczi adó nevet. Egy Bartók mellett húzódó épületben kaptak helyet a műsor készítői. Az egység parancsnoka Kajári Gyula alhadnagy, a kezelők Garamvölgyi István és Tóth Tibor voltak, a műszaki feladatokat pedig Küllős Imre állományon kívüli őrnagy látta el. Velük dolgozott Dur­mits Árpád is, aki a Dunapentelei Ifjúságban is szerepet vállalt. A rádió zenét, híreket, üzeneteket sugárzott és kapcsolatot tartott külföldi adókkal. Majd elérkezett november 4-e, amikor a rádió már reggel közölte a lakossággal, hogy megkezdődött az ország megszállása. A Rákóczi adón keresztül mozgósítást rendeltek el a településen. November 4-e után állandóan változtatta a helyét, gyakorlatilag egy buszban rendezték be. Utolsó bejelentkezését november 7-én, délután 14.53-kor tette, és ezzel mint az ország utolsó szabad rádiója szűnt meg. 
 

A cikkhez felhasznált irodalom
https://www.intercisamuzeum.hu/muzeumblog/70-eve-kezdodott-10-resz (Írta: Kronászt Margit, 2020). 
Gergely Ákos: Rejtélyes Pentele (helytörténeti tanulmány) – Dunaújváros, 2007. 
Zecher János: Sztálinváros ’56: dokumentumgyűjtemény. Dunatáj Kiadó, Dunaújváros, 1998. 
http://dunaujvarosmesel.hu/2019/10/22/1956-igy-kezdodott/. 
Szabó Tamás: Pentele ezer éve, Pentelei alapítvány, 2008. 
Kronászt Margit: Sztálinváros 1956 – A kutatások tükrében. (Kézirat, 2016. Megtekinthető: Intercisa Múzeum, József Attila Könyvtár, Dunaújváros). 
Kronászt Margit: Sztálinváros 1956. In: Az Intercisa Múzeum Évkönyve II. Szerk.: Keszi Tamás. Intercisa Múzeum, Dunaújváros, 2017. 
Magyarország városai (szerk.: Dr. Karvalics László, szedés és tördelés: Tóth Mariann és Székely Zoltán, Égisz kiadó, 1996).