Fontos beruházások

2022.09.10. 10:00

Célegyenesbe értek a sárbogárdi rendőrkapitányság kivitelezési munkálatai

Ahogy azt korábban megírtuk, Sárbogárdon intenzív nyár elé néztek a fejlesztések szempontjából, most pedig igyekeztünk utánajárni, hogyan állnak ezek a beruházások, köztük Sárbogárd legmodernebb létesítménye, a hamarosan nyíló kapitányság épülete.

Kecskés Zoltán

Mintegy 2,4 milliárd forintból valósul meg a rendőrség új épülete.

Fotó: Önkormányzat

A polgármester, Sükösd Tamás megkeresésünkre örömmel osztotta meg a hírt, miszerint a rendőrség épülete készen van és információi szerint már a bútorok és az informatikai eszközök közbeszerzése zajlik. Mint mondta, a hivatalos átadóra ezt követően kerülhet sor, ami reményei szerint hamarosan bekövetkezhet, bár ezzel kapcsolatban pontos időpontot még nem tudott mondani. A sárbogárdiak és a megye déli részén lakók számára is nagy jelentőséggel bíró épület állami beruházásban, mintegy 2,4 milliárd forintból valósul meg, írja a feol.hu.

A városvezető a 63-as számú főút melletti kerékpárútra is kitért beszélgetésünk során: – A célegyenesbe értek a kivitelezés munkálatai. A padkaszélesítéses, irányhelyes kerékpársáv szerkezete gyakorlatilag készen van, egy darab villanyoszlop áthelyezést leszámítva. Várhatóan a jövő héten sor kerülhet a felfestésre is – tette hozzá.

Ezt követően a közösség szempontjából is fontos telepítésről is beszámolt, amellyel a vandalizmust szeretnék felszámolni, amelyre sajnos a nyáron akadt precedens: 

– A Kispályán elkészült a világítás és a kamerarendszer is, ezzel kívánjuk megvédeni a Magyar Kézilabda Szövetség kivitelezésében létrehozott multifunkciós pályát és a saját játszóterünket. A vandalizmust szeretnénk visszaszorítani, úgy néz ki, eredményesen. Az Ifjúsági Parkban a cél ugyanez, a következő költségvetésbe szeretném beletenni. A Mészöly Iskola pályájánál még nem tudom, mi lesz a megoldás, egyeztetünk majd a tankerülettel – nyilatkozta a témával kapcsolatban a városvezető, aki a közelgő fűtési szezonnal kapcsolatban is megosztotta gondolatait:

– Az általunk használt középületek nagyrészt szigeteltek, korszerű kondenzációs gázkazánjaik és új nyílászáróik vannak, a számlák alakulásának tükrében reagálunk majd. Egyik sem CLASP technológiával épült. Amiről ezt nem mondhatjuk el, az a bölcsőde és a szociális intézmények. Ezek esetében nincs választásunk, működtetjük őket. Ezek részben felújított, régi épületek – zárta beszélgetésünket Sükösd Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában