A hajó Bujtor István legendás Pogány Madonna című sikeres filmjében is feltűnt

2022.08.26. 13:00

Egy kép a múltból – a balatoni Helka

Antal Lajos

A történelmi viharokat is megélt Helka ma már újra szeli a habokat Fotó: Antal L.

Egy nehéz időszakot idéz a mai kép, amely 1987 tavaszán készült Balatonfüreden. Az parti száműzetésben álló, nálam 77 esztendővel idősebb Helka előtt állok anyukámmal. A Helkáról a legtöbb embernek Bujtor István Pogány Madonna című filmjének verekedős jelenete jut eszébe, pedig sok más érdekesség is jellemzi a matuzsálemi hajót. A Helka párjával, a Kelénnel a két legidősebb, ma is üzemelő hajó hazánkban, amelyet 1891. június 28-án bocsátottak vízre. A II. világháborúban, 1945. március 23-án a német csapatok Balatonfürednél felrobbantották és elsüllyesztették. Még abban az esztendőben kiemelték a tóból, és üzemképessé tették. Az eredetileg gőzhajónak épült Helkát 1960-61-ben építették át motorhajóvá. Tizenhét esztendővel később a hajót kivonták a forgalomból, leselejtezték, és Balatonfüreden a Zákonyi Ferenc utca és a 71-es főút találkozásánál állították ki.

A Helka egy időre kikerült a szárazra, vendéglátóhelyként üzemelt

Eredetileg múzeumot terveztek benne létrehozni, helyette vendéglátóipari egységgé vált a hajó, amelynek állapota évről évre rosszabbá vált. A Helkát 1994-ben visszavásárolta a Mahart Balatoni Hajózási Kft., és alapos felújítást követően 1996-ban helyezte ismét forgalomba. Újjáépítését követően az egyik legszebb magyar hajó a balatoni nosztalgiaflotta megbecsült tagja lett, és nyaranta Keszthelyen fogadja a sétahajózni vágyókat. A kép készítésének időszakában éppen előfelvételis katona voltam, amit nehezen viseltem. Életemben először akkor kerültem ki a meleg családi fészekből egy tőlem teljesen idegen közegbe. Mai fejjel már megmosolygom akkori önmagamat, de akkor tizenévesen véresen komolyan vettem a katonáskodással járó megpróbáltatásokat. Az egész ország számára emlékezetes volt 1986/87 tele, amikor a nagy havazás és kemény hideg miatt szinte teljesen megbénult az ország. A hideg idő a csongrádi laktanyában ért, és igen megszenvedtem vele. A gyenge fűtés miatt az épületen belül is megfagyott a víz, egy alkalommal pedig az állam fagyott meg, amikor külső szolgálatot teljesítettem. Fokozta a nehézségeimet, hogy katonai időszakom alatt csak nagyon ritkán jutottam haza. A tél elmúltával a tavasz már kellemesebb volt, és egy ilyen alkalommal néztem körül Balatonfüreden a szüleimmel. A katonaság szerencsére viszonylag gyorsan elmúlt, és ma már csak egy emlék a sok közül, mint ahogy a Helkának is a szárazon töltött tizenkilenc esztendő. Antal Lajos 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában