Igazán tág ölelésű szívvel teremtette meg az Isten

Ercsi Spányi Antal megyés püspök mondott gyászmisét Ercsi Nagyboldogasszony-templomában az 1871-ben elhunyt Eötvös Józsefért és rokonaiért. Nagyszülei, Lilien József és Szapáry Julianna, valamint unokaöccse, Vieregg Gyula is részesült az újratemetésben.

– Fejet kell hajtanunk, hogy a teremtő Isten a magyar embert ilyen gazdag tehetséggel, szellemi, lelki kincsekkel, nagyvonalú természettel és igazán tág ölelésű szívvel teremtette meg – mondta a püspök bevezetésképpen.

– A sokféle tehetség sokféle gyümölcsöt termett az ő (Eötvös József) életében. Mint országgyűlési képviselő gondja volt arra, hogy a kötelező iskoláztatást szorgalmazza, és elindítsa az iskolareformot. Gondja volt a vallási közösségekre, és törődött azokkal, akikről úgy érezte, nincsenek egyenlő bánásmóddal fölkarolva, s tudott szót emelni értük – fogalmazott.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kifejtette, az eötvösi közoktatás-politikának nagy része volt az ország 1867 utáni gigászi mértékű fejlődésében. Elmondta, Eötvös olyan alapokat teremtett meg, amelyet a trianoni katasztrófa után Klebelsberg tovább tudott fejleszteni, ki tudott teljesíteni, és garantálni tudta, hogy a halálra ítélt ország megmaradjon.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – aki a Szapáry–Eötvös-kápolnánál, a sírba helyezés előtt beszélt –, is méltatta Eötvös oktatásra gyakorolt törvényalkotó tevékenységét.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója emlékezetpolitikai kérdésekről beszélt ugyanitt. – Történelmi fordulataink, változatos politikai eseményeink következményeit három dologban mindenképpen tetten érhetjük: az épített környezet megváltoztatásában, a köztéri alkotások sorsának alakulásában, és temetőink képének, halottaink sírköveinek eltűnésében, megváltozásában – mondta

Három példát emelt ki. A trianoni diktátum után az elcsatolt területeken az új hatalom irtotta a magyar emlékeket. Az 1940-es évek végén hatalmat szerző kommunisták előszeretettel romboltak, az egyházat külön sanyargatták. Harmadik példája a rendszerváltozás volt, amely után viszont nem a rombolás, hanem építés, nemzetpolitikai adósságrendezés indult. Rámutatott, a kommunista időszakban készült alkotások nem szeméttelepen végezték, hanem múzeumokban!

Az adósságok törlesztésének is neki kellett fogni. – Temetetlen halottainkat el kellett temetni. Bármily szomorú is, ennek az országnak, ennek a népnek már-már a kultúrájának részévé vált, hogy nagyjainkat nem csak egyszer, hanem többször is eltemetjük – fogalmazott L. Simon László.

Íme, egy újabb újratemetés. A történelem egy újabb rút sebének begyógyítása.