Móricz iskola

2021.03.27. 14:00

Mit gondolnak a városvezetők erről?

Molnár Emese

A Móricz-iskola fenntartóváltásának kérdésében a szülők döntenek, a minisztérium ezt lapunknak is megerősítette. Annak idején az előző polgármester többször is hangsúlyozta, hogy bár az önkormányzattól az államhoz került az iskolák működtetése, de továbbra is gondoskodnak róluk, hiszen a város intézményei. A mostani helyzetben természetes, hogy érdekli az embereket az önkormányzat véleménye, hogy támogatja-e vagy sem a váltást. A jelenlegi városvezetés tett egy nyilatkozatot, amelynek ide vonatkozó lényegi része, hogy „a szülők és pedagógusok döntését tiszteletben tartva küldi majd meg a véleményét”. Ezt osztotta meg a közösségi oldalán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is. Kálló Gergely országgyűlési képviselő szintén konkrétum nélkül írta azt, hogy a szülők és a tanárok véleményét tartja mérvadónak (jó-jó, de melyik táborét? – a szerk.). A DunaOnline hírportálnak Cserna Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke kifejtette véleményét, számára furcsa az intézkedés módja: „A szülők nagyon későn értesültek az evangélikus egyház szándékáról, amit mindenképpen sérelmesnek tartok. Megdöbbentő számomra, hogy a városvezetés részéről nem áll ki egyetlen vezető sem, hogy megszólaljon ebben az ügyben. Pedig a Móricz-iskola nemcsak a város, a térség, hanem az ország egyik legmeghatározóbb alapfokú oktatási intézménye. Az iskola két díszpolgárt is adott a városnak Jankó Árpád és Jakabné Józsa Klára egykori igazgatók személyében. Félek, hogy politikai háttéralku született a Jobbikkal. Az iskola jövőjét azonban a szülőkre kell bízni, akik a jövő heti szavazáson döntenek majd. Én azonban nagyon szeretném, ha a Móricz-iskola magával a hagyományaival, értékrendjével továbbra is állami fenntartású intézmény maradna” – nyilatkozta Cserna Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában