A környezet nevel – négy szilárd pillérre épül a POK oktatása

Sokszor csak akkor szembesülünk a fenntartó szerepével, amikor szükség van valamire, miközben tudjuk, hogy tevékenysége a napi működés elengedhetetlen része. A közvélemény előtt szinte csak az állami iskolák fenntartói, a Klebelsberg Központ, vagy a Szakképzési Centrumok ismertek. Pedig a POK, illetve az iskolát fenntartó Humán-Pszicho 2002 Nonprofit Kft. amellett, hogy ezeket a feladatokat is ellátja, jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy az állami támogatáson túl minél több forrást vonjon be az intézmény működtetésébe. A POK zászlóshajója a nappali magángimnázium, de a munka jelentős részét képezi a felnőttoktatás, ezen belül a büntetés-végrehajtásban (bv.) megvalósuló oktatás is.

– Felmerül a kérdés, hol helyezkedik el ebben az állami fenntartói rendszerben a POK?

– Bármennyire is meglepő, elsősorban állami feladatokat lát el a POK is, kiegészítve az állami iskolák tevékenységét. Ennek részeként az EMMI, munkánkat elismerve, megállapodást kötött társaságunkkal a nappali gimnáziumi feladatellátás vonatkozásában. Ez azt jelenti, hogy – az erkölcsi támogatáson, szakmai elismerésen túl – pénzügyi támogatást is kap az intézményfenntartó a minisztériumtól, segítve ezzel a magas színvonalú oktatás megvalósítását.

– A köznevelési feladatok ellátása mellett a szakképzés és a felnőttképzés feltételeit is meg kellett teremteni.

– Jelenleg csak a bv. intézményekben foglalkozunk iskolarendszerű szakképzéssel, ezen kívül most csak tanfolyamokat van lehetőségünk megvalósítani. A bv-i szakképzés folytatására 2020 őszén hároméves szerződést írtunk alá az Innovációs és Technológiai Minisztériummal – a korábbi szakképzési megállapodások folytatásaként –, így a 2021/22-es tanévtől már a megújult oktatási formát indíthatjuk a minisztérium támogatásával.

– Mennyiben más egy magángimnázium működése; kötelezettségei, mint az állami fenntartású intézményeké?

– Teljes mértékben magunkra vagyunk utalva. Intézményfenntartóként a köznevelési és a szakképzési törvény ránk vonatkozó rendeletei alapján látom el a feladatom, nincs központi irányítás. Természetesen ez nehézséggel is jár, sokszor bele kell gondolnunk a jogalkotó szándékába, előfordul, hogy egy törvénymódosítást a kapcsolódó rendelet nem követ le, ha ellentmondást találunk, igyekszünk állásfoglalást kérni. Ha erre nincs idő, saját felelősségi körben kell döntést hoznom, hogy milyen irányt kövessünk. Máskor viszont előnyt jelent, hogy rugalmasak lehetünk. Azonnal tudunk lépni, intézkedni pl. egy megváltozott jogszabály esetén, hiszen mindig naprakésznek kell lennünk – mindezt úgy, hogy a napi munkavégzésben ne okozzon fenn­akadást. A rugalmasság jegyében zökkenőmentes volt már a tavaly tavaszi, koronavírus-járvány miatti, digitális oktatásra történő átállás is, és az őszi még inkább, hiszen ekkor már fel tudtuk használni a tavaszi tapasztalatokat. Munkánk szempontjából nagyon fontos, hogy a szülőktől pozitív visszajelzések érkeztek.

– Dunaújváros a POK központja, de ez egy országos, közel hatezres tanulólétszámmal rendelkező intézmény. Hogyan lehet ezt innen irányítani, koordinálni?

– Országos intézmény vagyunk, ezt kevesen tudják. Jelenleg 12 megyében (11 megyében és a fővárosban) – a székhellyel együtt 33 helyszínen: 14 „civil” és 19 bv-intézeti feladatellátási helyen dolgozunk. A létszámarányt tekintve már a civil oktatásban részt vevők vannak többen. Dinamikusan fejlődtünk az elmúlt közel 20 évben, mára az iskola létszáma megközelíti, esetenként meg is haladja a hatezer főt, ez magában foglalja az összes oktatási formában részt vevő diákunkat (általános iskola, nappali és esti gimnázium, szakképzés), közöttük a fogvatartottakat is.

Oktatásunk négy alappilléren nyugszik. Az egyik a nappali gimnáziumi oktatás, ahol most 320 az aktuális létszám, ebből a hatosztályos oktatásban – amely egyedülálló Dunaújvárosban –, 62-en tanulnak. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi család bizalmat szavazott az új oktatási formának, és a hatosztályos gimnáziumot választották. A négy pillér része még a felnőttoktatás, a felnőttképzés és a nyelvi képzés (nyelvoktatás, nyelvvizsgáztatás).

– Miből tartható mindez fenn?

– Nem csak állami támogatásból működünk, sok egyéb bevételünk is van a különböző tevékenységekből. A többi között az említett minisztériumi támogatásból, pályázati forrásokból, tanfolyamok bevételéből, a tanulók hozzájárulásából, amelyet alapítványi támogatásként fizetnek. Ez utóbbi források lehetővé tették, hogy iskolai kisbuszt vásároljunk, amivel a diákokat tanulmányi vagy sportversenyekre tudjuk utaztatni. Az alapítvány ösztöndíjjal támogatja a legtehetségesebb „magángimis” diákokat; a kiemelkedő eredményeket is ebből díjazzák, de néhány esetben az intézmény a hátrányosabb anyagi helyzetű diákok tanulmányait is segíti. Támogatjuk diákjaink sportversenyeken való részvételét, büszkén mondhatom, hogy röplabdában országos diákolimpiát nyertek. Mindez tehát visszaköszön a gyerekek eredményeiben, persze az anyagi támogatás mit sem érne egy elhivatott pedagógusgárda nélkül.

– Ez utóbbi vélhetően az állami intézményekben is így van, miben más a pedagógusok motivációja önöknél?

– A teljes intézményben 100-120 főállású pedagógus és 200-250 részmunkaidős vagy óraadó kolléga dolgozik. Nálunk a főállású tanárok általában fizetés-kiegészítést is kapnak, amellyel az igazgató ösztönzi őket. Nyilván, ez először bizalmi alapon működik – az intézményvezető ismerteti az elvárásait: legyenek versenyfelkészítések, ugyanakkor a lemaradó diákok részére korrepetálások is, és az emelt munkabérért cserébe rendkívül elhivatott, dinamikus munkát vár mindenkitől. Az esetek nagy részében nincs arra szükség, hogy az igazgató visszavonja ezt a kiegészítést, mert aki nem tud azonosulni az intézmény által támasztott elvárásokkal, az távozik tőlünk. Továbbá bízunk abban, hogy az igényes környezet, a modern oktatási eszközök is motiválják, színvonalas munkavégzésre ösztönzik a pedagógusokat.

A tagintézményekben fontos a legideálisabb oktatási környezet fenntartása

– Várható-e az intézményben, vagy egyéb infrastruktúrában fejlesztés, bővítés?

– Jelenleg nem erre fókuszálunk, hanem a meglévő tevékenységeink, feladat-ellátási helyeink megszilárdítására, tagintézményeinkben a legideálisabb oktatási környezet fenntartására. Úgy gondolom, ha a magángimnáziumban minőséget szeretnénk nyújtani, ott mindenképp a tehetséggondozást kell erősíteni. Az évfolyamonkénti egy hat- és a két négyosztályos gimnáziumi osztály jelenleg elegendő feladatot ad. Az infrastruktúra lehetővé teszi, hogy alkalmanként akár ennél több osztályt indítsunk, de az előzőleg elképzelt családias légkör megtartása alapvető – ezt azért tartjuk rendkívül fontosnak, mert így nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni az említett tehetséggondozásra, egyéni fejlesztési tervek kidolgozására, a differenciálásra. Ha a tanulólétszámot jelentősen bővítenénk, akkor ezt a célt nem tudnánk megvalósítani.

– Talán az elején kellett volna feltenni ezt a kérdést. Hogyan jut valaki arra az elhatározásra, hogy magángimnáziumot működtessen?

– Az út, amin idáig eljutottunk, elég rögös volt. Nyilván kellett ehhez egy személyes motiváció is, kiskoromtól kezdve pedagógusnak készültem, majd gyógypedagógiai tanárként elsősorban a bv-oktatásban résztvevők felzárkóztatása, felkarolása érintett meg. Amikor a harmincas éveim elején bekapcsolódtam ebbe, megláttam a lehetőségét, hogy az oktatást országos szinten lehetne egységesíteni. Akkoriban még a törvények nem úgy szabályoztak, mint most, hogy mindenhol ugyanazt, és ugyanabból a tankönyv­családból tanítanak. Az iskoláknak több választási lehetőségük volt, de egységes pedagógiai programmal és tanmenetekkel átjárhatóvá lehetett tenni a bv-intézetek oktatását, hiszen akárhová kerül a fogvatartott, be tud kapcsolódni az oktatásba, folytatni tudja akár a megkezdett osztályt is. Ez sikeres kezdeményezésnek bizonyult, és részben segítettük az állami ­feladatellátást is.

Az intézmény működésének első évtizede folyamatos bővülést hozott, a többi között létrejött a dunaújvárosi székhely, ahol mind több tevékenység valósult meg – sok munka vezetett oda, hogy 2010-re megteremtettük a pénzügyi lehetőségét (ezáltal biztosítani tudtuk a szükséges tárgyi és személyi feltételeket), hogy elindulhasson a nappali tagozatos gimnázium Dunaújvárosban, ami, hogy az intézmény igazgatójának szavait idézzem, a POK zászlóshajójává vált. Régi álmunk volt a tehetséggondozással foglalkozni.

– Persze adódik a kérdés, hogy nyilván nem a nappali oktatásban tanító pedagógusok tanítják a fogvatartottakat és fordítva.

– Alapvetően külön területként kezeljük a nappali gimnáziumot, a felnőttoktatást és ezen belül a bv-oktatást, hiszen teljesen más az elvárás a különböző területeken dolgozó pedagógusok felé – mindegyik más és más attitűdöt kíván meg tőlük (pl. tehetséggondozás és emelt szintű oktatás a speciális andragógiai módszerekkel szemben), hiszen más a tanulók motivációja, illetve a céljuk az iskola elvégzésével. Természetesen előfordul, hogy a nappali gimnáziumban oktató pedagógus tanít a felnőttoktatásban és ezen belül a bv-ben is, de nem ez a jellemző. Az intézmény vezetése törekszik szétválasztani ezeket a területeket – a nappali tagozatos oktatásban a főállású kollégáktól azt várjuk el, hogy százszázalékosan arra fókuszáljanak, amíg a felnőttoktatásban többnyire részmunkaidős vagy óraadó pedagógusok tanítanak.