Kiemelt cél a dunai mellékágak rehabilitációja

2020.07.23. 13:00

„Minden lehetőség adott a fejlődéshez”

Dualszky-Kovács István tősgyökeres rácalmásiként kisgyermekkora óta a Duna szerelmese. Az 1976-ban alapított Sirály Horgász Egyesület elnökével, a HVDSZ alelnökével a térségi horgászközösségek helyzetéről és a közeljövő feladatairól beszélgettünk.

Szabó Szabolcs

Fotó: Zsedrovits Eniko

– Mint ismert, a törvényi változások értelmében öt éve kapta meg alhaszonbérletbe a vízkezelési jogot a Nagytétény és Dunaföldvár közötti Duna-szakaszon a Hofesz (Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége), valamint a HVDSZ (Horgász Egyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége). A HVDSZ-nek közel 16 500 tagja van, ebből közel 3000 horgászt képvisel a fent már említett Duna menti szakaszon, ami 3720 hektárt jelent, a rác­almási Sirály tagsága pedig jelenleg 850 fő – részletezte a legfontosabb adatokat Dualszky-Kovács István, aki 2011 óta elnökként vezeti a rácalmási egyesületet:

A horgászutánpótlás-nevelés is fontos – a Sirály közössége évtizedek óta szervezi meg remek hangulatú nyári táborát
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– A kezdetekkor két markáns célt fogalmaztunk meg: az egyik, hogy a horgászok vegyék át a vízkezelési jogot, ez megvalósult. E változás pozitív hatásai már éreztetik hatásukat. Összességében elmondható, hogy az utóbbi években történt központi lépések eredményeként ma minden feltétel adott ahhoz, hogy a horgászközösségek eredményesen, hosszú távú célokat követve működhessenek.

Dualszky-Kovács István, a Sirály Horgász Egyesület elnöke

Javult a vízminőség, a horgászok által leadott naplók pedig arról tanúskodnak, hogy egyre több és értékesebb hal kerül a szákokba. Ez természetesen pluszbevételt is jelent, hiszen nő az eladott horgászjegyek száma is. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Covid–19 koronavírus miatti járványhelyzetben is engedélyezett volt a horgászat, hiszen biztosított volt az előírt távolságtartás. Ennek megfelelően tovább nőtt a hazai horgászhelyek és a belföldi horgászturizmus népszerűsége. A környezetvédelem és a horgászturizmus további fejlődésének érdekében kiemelten fontos esetünkben a Duna mellék­ágainak szakszerű rehabilitációja, a páratlan természeti értékkel bíró rácalmási szigetvilág megóvása.

A rácalmási Sirályok a versenyeken is eredményesek
Fotó: Sirály Horgász Egyesület

Reményeink szerint a közeljövőben megvalósulhat egy régi vágyunk, a rácalmási Kiss Ernő utcában található Horgásztanya teljes körű felújítása. Az utóbbi évek tudatos pénzügyi tervezésének köszönhetően közel 10 millió forint önerő áll a Sirály rendelkezésére, országos pályázati forrásból pedig további 6 millió forintot kívánunk szerezni. E pályázati anyagot most állítjuk össze. Bízunk abban is, hogy Rácalmás település önkormányzata erejéhez mérten e beruházás mellé áll, hiszen egy megújult Horgásztanya több rácalmási civil szervezet és közösség bázisául is szolgálhat majd a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában