A Nap Háza és Hold Udvara új karmestert, de Kulcs hihetetlen segítséget kap

2020.06.29. 11:30

Patriotizmusból jeles: több mint 15 millió forint adomány

Ügyvédi ellenjegyzéssel megállapodást kötött Kulcs Községi Önkormányzata és a Carpe Diem Alapítvány. Az egyezség tárgya a Nap Háza és Hold Udvara rendezvényház alapítványi tulajdonban lévő részének átruházása volt. A Carpe Diem Alapítvány ingatlan részének felét ugyanis a településnek adományozta, a másik felét pedig az önkormányzat megvásárolta az alapítványtól.

Török Tímea

Számtalan felejthetetlen rendezvény – mint például a Közelebb hozzuk a világot elnevezésű program – helyszíne volt a Nap Háza és Hold Udvara

Fotó: A szerző

KULCS

A Nap Háza és Hold Udvara nevű ingatlan önkormányzati használatba vétele óriási segítség és lehetőség a településnek, az adomány pedig hatalmas, eleddig példa nélküli patriotizmusról tanúskodik.

Dóka Marianna, a Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány elnöke így nyilatkozott az adománnyal kapcsolatban: – Alapítvány vagyunk, tehát minden közös. Az alapítvány életének közel húsz éve alatt a támogatásokból, az emberek adakozásából és két évtized alatt elnyert pályázatokból gyarapodott. Ezért az önkormányzati megkeresések után teljesen egyértelmű volt a válasz arra a felmerülő kérdésre, hogy miért ne adhatnánk Kulcsnak a munkánk gyümölcsét. Ebben, mint minden kérdésben a kuratórium tagjai támogattak, abszolút partnereim voltak az elképzeléseimben.

– Az önkormányzat örült, hogy a karmestere lesz a továbbiakban a rendezvényháznak. De két feltételhez kötöttük az adományunkat, amelyek az alapítványi céljainkkal megegyeznek és a település vállalta, hogy az idősek nappali ellátása, továbbá a fiatalok szabad­idős elfoglaltságainak megszervezése is szerepelni fog a házban helyet kapó tevékenységek között. Így a Nap Háza és Hold Udvara értékének az egy negyedét (az alapítvány tulajdonának a felét) azaz tizenötmillió-ötszázezer forintot a településnek adományozott a Carpe Diem Alapítvány, a ház tulajdonrészének másik egynegyed részét két egyenlő részben 2021. év márciusáig kell a megállapodás szerint az önkormányzatnak kifizetnie. Ennek az első részét már át is utalta a település. Az adomány tartalmazza a házban helyet kapó ingóságokat, bútorokat és eszközöket.

Számtalan felejthetetlen rendezvény – mint például a Közelebb hozzuk a világot elnevezésű program – helyszíne volt a Nap Háza és Hold Udvara
Fotó: A szerző

– Előbb-utóbb eredeti céljaink alapján is a falué lett volna a ház. De több kritikus körülmény miatt most jött el az idő, hogy elengedjük a kezét a háznak. A döntésünket meg­gyorsította, hogy az alapítvány a rendezvényházban közösen egy rossz házasságban élt. Úgy is mondhatnám, hogy a Carpe Diem Alapítvány és az Esőemberek Dunaújvárosi Egyesülete nem állt jól egymásnak. Rengeteg rendezvényt bonyolítottunk a házban, és mi, az alapítványhoz kötődő emberek úgy gondoltuk, hogy nem engedhetjük meg, hogy bármilyen váratlan esemény az ingatlanhoz kötődő pozitív értéket lerombolja.

– Természetesen minden célt, amelyet a házzal kapcsolatban a Carpe Diem vállalt, teljesítettük. Az alapítvány továbbra is működik, Kulcson az Arany János utcában a Zöld Tulipán Udvarházban. Itt fogjuk várhatóan a programjainkat tovább folytatni. Továbbra is szeretnénk a falu életében jelen lenni, a mikéntre majd az idő adja meg a választ.

Jobb Gyula a kulcsi polgármester ezt mondta el az adomány és ingatlan adás-vétele kapcsán: – Nagy tisztelettel köszönöm az önkormányzat és a település nevében ezt a rendkívül bőkezű adományt. Az ilyen nagyságrendű adakozás minden település életében ritka, ezért igazán irigylésre méltó helyzetben vagyunk. Az adomány tizenötmillió-ötszázezer forint értéke és az általa kínált lehetőségek miatt, nincs olyan település, amely ne örülne ebben a helyzetben.

– Az önkormányzati elképzelésekbe abszolút beleillik az épület és a megállapodáskor vállalt célok, mind az idősek nappali ellátása, mind a fiatalok szabadidős tevékenységének előmozdítását tekintve. Mintegy két évvel ezelőtt vettük fel a település akkori vezetésével a kapcsolatot a Carpe Diem Alapítvánnyal és az Esőemberek Dunaújvárosi Egyesületével, látva az ő belső problémáikat, hogy segítve őket esetleg külön-külön tovább tudják járni útjukat. Úgy látszik, hogy a jó Isten és az alapítvány is nekünk szánta a Nap Háza és Hold Udvara nevű ingatlant, és talán azt is állíthatom a szerződések aláírása után, hogy jókor voltunk jó helyen és meghallgató, együttműködő fülekre találtunk.

– A szóban forgó ingatlan másik felét tulajdonló egyesülettel is megkezdtük a tárgyalást. Ezt a tulajdonrészt is a lehető legrövidebb időn belül szeretnénk megvásárolni, az ehhez szükséges pénzügyi források megteremtéséhez el is kezdtük a munkát. A kulcsi intézmények lehetőségei jelenleg szűkre szabottak, az iskola és az óvoda is remekül tudja majd használni az épületet és az udvarát is, kiváló lesz rendezvényeink lebonyolítására, de méltó helyszíne lehet elképzeléseink szerint a vásártérnek is.

– A HÉSZ szerint (helyi építési szabályzat) és az elképzeléseink alapján a Rákóczi utca lesz, a rendezvényháznál a település új központja. Ide szeretnénk majd a leendő új bölcsődét megépíteni, szeretnénk egy teret is kialakítani, de egy sétány létrehozása is a céljaink között szerepel. Ebből a szempontból még inkább felértékelődik az adomány valódi értéke. Így hálásan köszönjük az alapítványnak, és az alapítvány elnökének, Dóka Mariannak, hogy a településre gondolt és ilyen jelentőségű lépést tett a közösség érdekében.

A Nap Háza és Hold Udvara rendezvényház másik tulajdonosával az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületével, illetve a szervezet kapcsolattartójával Kálmánné Tóth Máriával egy későbbi, egyeztetett időpontban fogunk interjút készíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában