Dunaújváros

2019.11.21. 20:00

Közgyűlési határozatok

Több mint negyven napirendről döntött csütörtöki ülésén a közgyűlés. Részben átszabták a közgyűlés működési szabályzatát, és számos fontos poszton történt személycsere. Soroljuk a részleteket.

Szabó Szabolcs

Fotó: Kállai Félix

A napirendi javaslatok tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester kérdésére Tóth Kálmán, az ügyrendi bizottság elnöke közölte, a megadott határidőn belül minden képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát.

A polgármesteri beszámolót követően módosították a közgyűlés működési és szervezeti szabályzatát. Ez alapján a legfontosabb változás: „A teljes képviselői tiszteletdíj kifizetésének előfeltétele, hogy a képviselő a közgyűlések és a bizottsági ülések – ezeket együtt számolva – legalább felén megjelenjen az adott naptári hónapban. Nem számít távollétnek az igazolt távollét.”

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Megszületett a testület új átláthatósági rendelete is, amely alkotói szerint garantálja, hogy a polgárok is hozzáférjenek minden fontos közérdekű adathoz, szerződéshez.

Fontos személyi kérdésről is szavaztak a képviselők. Mádai Balázs egészségügyi állapota miatt lemondott a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjáról, valamint a Vasmű út 41. Irodaház ügyvezetői posztjáról is. A DVG-nél Mádai helyére ezúttal nem nevezett ki senkit a közgyűlés, az operatív munkát a továbbiakban a korábbi műszaki igazgató, Duka László irányítja, az igazgatóság elnöke pedig továbbra is Illéssy István. A Vasmű út 41. Irodaház ügyvezetői posztját pedig 2020. május 31-ig Sági Péter, a a Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója tölti be.

Mint korábban közöltük, Nyakacska Zsolt lemondott a DKKA Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjáról, helyére Mátyás Gábor érkezik, aki a Dunaferr Sportegyesületének elnöke.

Emellett a DKKA számára a korábban folyósított tagi kölcsönöket meghosszabbította a közgyűlés, valamint a klub zavartalan működése érdekében 41 millió forint pótbefizetéstről döntöttek.

A közétkeztetés és az élményfürdő

A Zalagast Kft.-vel korábban kötött vállalkozói szerződés alapján minden év január 1-jén a szolgáltatás díja megemelkedik a szerződés külön módosítása nélkül. A Zalagast Kft. megküldte áremelési javaslatát az intézményi térítési díjak módosítására. A Zalagast Kft. 2019. október 31-én jelezte az önkormányzat felé, hogy a súlyozással számoló áremelésként 7,41 százalékos emelést kér. A nyersanyagköltség ugyanolyan mértékű – 7,41 százalékkal – történő megemelése után a szülő/ gondviselő, az önkormányzat pedig a rezsiköltséget fizeti a vállalkozó felé. Ezt az önkormányzat csütörtöki ülésén elfogadta. Ez alapján mindez évi plusz 38 millió forint kiadást jelent majd az önkormányzatnak.

A közgyűlés az élményfürdő kültéri medencéjének sátorfedési munkáival a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-t bízza meg bruttó 12 852 400 forint anyagköltséget is tartalmazó munkadíjért, amely tartalmazza a hat havi bérleti díjat is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában