hamarosan kezdődik

2019.05.10. 11:30

A hazai könnyűzene ikonjai érkeznek el

Már csak egy hónap van hátra, s nagy erőkkel indul a DUDIK, Dunaújváros kedvenc könnyűzenei fesztiválja.

Tóth Alexandra

„Az ilyen jellegű, fiatal közönséget is megmozgató, magas színvonalú többnapos programoknak városmarketing-értékük is van.” – mondta Cserna Gábor polgármester a 11. Dunaújvárosi Köztársasági Napok (DUDIK) tegnapi sajtótájékoztatóján. A polgármester hozzátette, hogy Dunaújváros MJV önkormányzata az idei évben 10 millió forint támogatási összeggel járult hozzá a fesztivál megszervezéséhez. Cserna Gábor továbbá egy újításról is beszámolt. A Dunanett Nonprofit Kft.-vel közreműködve abszolút szelektíven fogják gyűjteni a négynapos fesztivál alatt keletkező, igen nagy mennyiségű hulladékot, és természetesen a cég annak elszállításáról is gondoskodik majd. A szelektív gyűjtéssel a környezettudatosságra is szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét, hiszen szórakozni úgy is lehet, hogy közben erre is figyelünk.

Cserna Gábor polgármester, Kővári Dániel, a Neptun csoport vezetője és Kalocsai Imre a DUDIK sajtótájékoztatóján
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A programokat az egykori HÖK-elnök, de ma már Neptun csoport vezetője, Kővári Dániel és az elnöki pozíciójában őt követő Kalocsai Imre számolt be.

A DUDIK első két napja főleg a mai könnyűzenei élet nagyjait vonultatja fel, a teljesség igénye nélkül fellép Majka, a Halott pénz, Horváth Tamás és a Bagossy Bro­thers Company is. Pénteken a retró vonal lesz erős, hiszen újra divat és igény is van rá. Érkezik a Zanzibár és a Kozmix. Szombaton Ákos nagy, kétórás koncertjére számíthat a nem csekély számú rajongótábor. A koncerteket kulturális programok, térin­stalláció és videóművészet fogja kísérni majd.

DUDIK-számok és jegyértékesítés

Az előző években napi átlagban 3500-4000 fő látogatott el naponta a fesztiválra. Kővári Dániel azt mondta, a szervezők vágya, hogy elérjék a maximum létszámot, ami napi 6000 szórakozni vágyót jelent. A szervezés már az utolsó fázisban van, minden részlet abszolút megfelel a hatósági előírásoknak.

A jegyértékesítés már folyik, belépőket a Tourinform irodában vagy online a tixa.hu-n vásárolhatunk. Május 13-tól a Dózsa mozi előtt felállított bódéban is vásárolhatunk, készpénzzel, bankkártyával és SZÉP-kártyával is. Jegyek a helyszínen is kaphatók lesznek majd, viszont drágábban, mint az elővételben vásároltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában