Mindenük megvan, pedig a semmiből teremtik elő számukra

Ha Dunaföldvár irányából érkezünk, a híd után Dunaegyháza felé kell haladnunk. Pár méter után erdei lejáró vezet egy elkerített telek felé. Még ki sem szálltunk az autóból, már kórusban ugatnak a kutyák valahonnan a zöld kerítés mögül. A motor hangját megismerik, és azt remélik: talán pont most viszi el őket valaki. Haza.

Máthé Krisztina nyit nekünk kaput, kedvesen fogad, de kezet nem fog, gumikesztyűben van. Muszáj, mert vannak beteg kutyusok is a menhelyen, azokat el kell látni, a sterilitás végett kesztyűben. Ilyen például Raptor, akinek a napokban műtöttek ki egy daganatot a füléből, bőre még gombás, de a kedve sokkal jobb. Már mintha hallana is pár szót, a ­genny sem csorog a füléből, szépen hízogat. Brutálisan hangzik, de nem egyedi eset. Raptor csak egy a – jelenleg – nagyjából ötven megkínzott, beteg, szeretetéhes kutyus közül, aki a kennelsoron várja a csodát.

Hamarosan előkerül Ágica is, kint van Krisztivel, mint mindig, most is dolgoznak. Ennyi kutyával rengeteg munka van, és mindezt ketten végzik csupán. Vannak nyílt napok, amikor önkéntes civilek érkeznek hozzájuk. Adományokat hoznak, megsétáltatnak néhány kutyust, majd hazamennek és nyugodtan alszanak, mert segítettek. Zachariás Ágnes és Máthé Krisztina viszont nap mint nap újrakezdik mindezt, noha nagyon hálásak a támogatásért, hiszen, mint mondják, minden segítségre szükségük van.

Járjuk körbe a telepet, valamennyi kennel előtt megállunk, gügyögünk a kis csóvagyáraknak, közben Ágica mesél. „Őt altatás elől mentettük, ő csontsoványan érkezett, neki ötkilós daganat van az oldalán, neki pedig amputálni kellett a bal mellső lábát.” Az egyik kis apartmanból közben előszalad egy lógó emlőjű, csontsovány kutyamama. Ágica azt mondja, ő is gyepis, el akarták altatni babáival együtt. A kennelből nyíló, elfüggönyözött, szalmával gazdagon bélelt belső térben egy alomnyi, négyhetes kutyababa csetlik-botlik. Gyönyörűek, egészségesek és kövérek. Kérdezzük, hogy hogyan tudná ezeket a kölyköket bárki is elaltatni? Ágica azt mondja, simán. Gondolkodás nélkül megteszik.

Megkönnyeztem őket is, ahogy a pár méterrel távolabbi kennel sarkában kucorgó, reszkető malinoist is. Őt csak úgy tudták befogni, hogy elbódították, de még úgy is rohant, ahogy erejéből telt. Biztosan nagyon durván bántalmazták, ha ennyire retteg az emberektől. Simogattuk, mondtuk neki, hogy nem lesz semmi baj és rövidesen abba is hagyta a reszketést, amíg fel nem álltunk mellőle. Isten tudja, milyen sebeket tép fel benne a felé tornyosuló kétlábú látvány.

Lassan megnézünk mindent. Sokan már évek óta itt vannak, Ágica szerint nem is viszi el soha senki őket. Sok a fekete kutya, kevés a kölyök, némelyik beteg, vagy nem jön ki a macskákkal. Pedig Ágica azt mondja, minden mentvényét személyre tudja szabni, így aki úgy jönne oda, hogy kutyát akar és megfogadja tanácsait, az megtalálja jövendőbeli társát.

A menhely makulátlan. Minden kennel tisztán van tartva, a házikók szigetelve, bélelve vannak, itt nem fázik senki. Nem a mi tiszteletünkre van ez így, látszik, hogy ez Ágicának és Krisztinek alapvetés. Főállásban állatmentők, ezek a kutyák jelentenek számukra mindent. Kérdezem, nem törnek-e néha össze? Dehogynem. Olyankor megfogadják, hogy soha többet, ezt nem lehet bírni lélekben. Aztán másnap felkelnek, és megmentenek egy újabb életet. És még egyet, és még egyet és még egyet...

A kutyák, a menhely támogatásának ezernyi járható útja van

Az alapítványnak mindig vannak rendezésre váró költségei. Gyógyszerek, oltások, műtétek, élelem, alom. Ágica a legkülönbözőbb segítségeket is szívesen veszi, most viszont két dologban reménykedik nagyon. Az egyik, hogy a közelgő adóbevallások időszakában minél többen lesznek, akik az ő alapítványa számára ajánlják fel az 1 százalékot. A másik, hogy szeretnének áram- és vízhálózatot kiépíteni a menhelyen, egyelőre ugyanis kútból húzzák a vizet és a világítás is csak néhány napelemes izzóból adódik.

Bíznak benne, hogy vannak olyan állatbarát vállalkozók a szektorban, akik kiépítik a menhely energiahálózatait. A fentiek mellett fontos az anyagi támogatás is. Ha valamenynyi állatbarát akár egy csokoládé árával támogatná őket, már lényegesen könnyebb dolga lenne Ágica és Kriszti kutyáinak. Pénzadománnyal az alábbi lehetőségek valamelyikén segíthet: Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány 11732301-20010915- 00000000 OTP Bank. Paypal: [email protected] Adó 1 százalék: 18648355-1-17