Ízletes ételek, kitűnő hangulat

2018.06.03. 20:00

A búcsú hagyományait folytatják a falunapokkal Kisapostagon

A Kisapostagi Baráti Kör ismét tarolt a falunapi főzőversenyen. A kondéros remekművek értékelése után kiosztották a Kisapostag Büszkeségei címet és a Kisapostagért Díjat is. Délután kulturális programok szórakoztatták a kilátogatókat. Az idei rendezvényre azok a lakók is kijöttek, akik eddig távol maradtak – mondta értékelésében Nagy Attila, Kisapostag polgármestere.

Horváth László

Fehér István és társasága ilyen jó hangulatban töltötte a 2018-as falunapot

Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

A kisapostagiakat szeretik az istenek – ez tény! A reggeli eső után csodálatos idő köszöntött a 2018-as falunap résztvevőire, vendégeire. A hagyomány szerint főzőversennyel kezdődött a közösségi nap, 12 csapat ragadott főzőkanalat, hogy bizonyítsák, alaposan ismerik a bográcsban főtt ételek készítésének titkát. Összecsipegettük, mi kell a jó falunapi bográcsoshoz, bár a csipetkében a dunaegyháziak verhetetlenek, azért a kisapostagiaknak sem kell tanácsért a szomszédba menni. Az idei étlapon a hagyományos magyaros ételekből válogathattunk. Birkapörkölt, marhagulyás, kakaspörkölt, paprikás krumpli, a gazdagon fűszerezett dunaegyházi csipetkeleves és még számos különlegesség jelentette a kínálat legjavát. A végső értékelésben első helyen a Kisapostagi Baráti Kör II. csapata, élén Nagy Károllyal vehette át a serleget. Másodikként a Baráti Kör I. számú társaságának pacalpörköltje, harmadikként pedig a Dunaferr Ifjúsági Szervezet bográcsosa állhatott dobogóra. A süteményeknél a Kisapostagi Nyugdíjas Klub végzett az élen, megelőzve a Kisapostagi Baráti Kört és a Gyöngyi Zsigi konyháját.

Fehér István és társasága ilyen jó hangulatban töltötte a 2018-as falunapot
Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

Ünnepélyes díjkiosztó

A főzőverseny után ismét ünnepélyes pillanatok következtek, ahol jó közösségi munkáért és jó tanulmányi eredményekért a Kisapostag Büszkeségei címet Borsodi Zselyke Eszter és Bindisch Dóra vehette át. Végül a falu legnagyobb kitüntetéseként Kisapostagért Díjban részesült Bánkuti Katalin, az Evangélikus Közösség presbitere, aki több évtizedes munkával járult hozzá a település társadalmi és kulturális életének alakításához. A folytatásban a szórakozás kapott főszerepet. Térségi táncegyüttesek, a Dunaföldvári LöFan Mazsorett Csoport, May Way Dance Klub, Zumba és a Spartan Cheerleaders akrobatikus formáció produkciói, néptánc és népzenei blokk, valamint az Ördögszekér és az Ezerjó zenekar koncertje kápráztatta el a közönséget. Kothenz Lajos magyarnóta-koncertjével indult az igazi bulihangulat, majd Bad Times koncert, tűzijáték, Péter & Pan koncert, végül éjféli kezdéssel After Diszkó – Dj Démyvel zárta a kisapostagiak falunapját. Az esti koncertek előtt kértük fel Nagy Attilát, Kisapostag polgármesterét a tapasztalatok összegzésére.

– Mindenképpen elértük célunkat, hiszen az idei évben olyan lakosok is meglátogatták a falunapot, akik régóta nem vettek részt hasonló rendezvényen. A falunapjaink gyökerei több száz évre tehetők, mert igazából a búcsúk folytatására alakult ki. A krónikák szerint a kilencvenes évek közepén váltott át erre a fajta szórakozásra. Az újkori története nagyjából 25-30 éves.

Borsodi Zselyke Eszter és Bindisch Dóra vehette át a Kisapostag Büszkeségei díjat Nagy Attila polgármestertől
Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

– Mi lesz a következő nagy programja Kisapostagnak?

– Több településsel közös szervezésben készülünk a július 7-ei családi repülőnapra. Itt is olyan kulturális események csatlakoznak majd a fő programhoz, ami még nem volt idáig Kisapostagon. A többi között lesz Quimby-koncert, valamint több látványos és mindenki számára jó szórakozási lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában