jubileumi felfutás

2018.05.24. 11:30

Lépcsőről lépcsőre: kitartáspróba tűzoltóknak Dunaújvárosban

A negyedik lépcsősornál már fárad a láb, az ötödiknél már fáj, a célban pedig teljes kifulladás – ám az extrém kihívásokat kereső tűzoltók pont az ilyen próbákat szeretik. Szerdán délelőtt immáron 10. alkalommal ugrottak neki a leghosszabb Duna-parti lépcsősornak a megyei lánglovagok.

Szabó Szabolcs

Felkaptatni a Római körúti víztorony szomszédságában, a kőtár alatt található hosszú és meredek lépcsősoron még akkor is izzasztó próba így május vége felé, ha az ember nem húz fel komplett tűzoltó védőruhát, és nem vesz a hátára egy több tízkilós palackot és légzőkészüléket.

Alaposan kihajtották magukat a résztvevők
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A lánglovagok számára azonban a fentiek alapkelléknek számítanak, és kifejezetten keresik az olyan, tréningnek is beillő erőpróbákat, mint a már hagyományosnak számító lépcsőfelfutás. A megye tűzoltói szerdán dél­előtt immáron 10. alkalommal versenyeztek a Duna-parti lépcsősoron. Az eligazítás után öt kategóriában összesen 30 versenyző állt rajthoz.

 

A győztesek: a 30 év alattiak mezőnyében Séder Norbert (VÉD-SZ Papír), a 30–40 év közötti kategóriában Szigetvári Csaba (Sárbogárd), a 40 év fölöttiek mezőnyében Lemmer Róbert diadalmaskodott. Az abszolút versenyben Séder Norberté lett az elsőség, ő 66 másodperc alatt teljesítette a távot, a csapatversenyt pedig a VÉD-SZ Papír nyerte a dunaújvárosi és a bicskei hivatásos tűzoltóság egysége előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában