körkép

2018.02.11. 11:30

Lassan már mozdul a halpiac, élénkítően hatott a kisebb adó

A tavalyi ígéret szerint ez év elejétől teljesült a halászati ágazatban érdekeltek többéves kérése-követelése, és a sertést, illetve a baromfihúst követte a hal: 22 százalékkal csökkentették a forgalmi adóját.

HAJDU PÉTER

Január elsejétől 5 százalék forgalmi adó terheli az emberi fogyasztásra alkalmas élő halat, halfilét, aprított halat, halbőrt, ikrát, haltejet, halmájat és más belsőségeket frissen, hűtve vagy fagyasztva. Kivéve a díszhalakat és a cápát, de utóbbin kívül a tengeri halakra is vonatkozik az áfacsökkentés.

ÁRUHÁZAK ÍGÉRETE

Az áfacsökkentés hatására akár 15- 20 százalékkal is bővülhet a halak értékesítésének forgalma ebben az évben az országban működő piacvezető áruházláncok szerint. A fogyasztók pedig eközben 17–22 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak pontyhoz, harcsához vagy épp lazachoz, mint tavaly – jelent meg az év elején a Világgazdaságban. A haltermelők nem jelezték, hogy emelnék az átadási árakat, így az áruházláncok azt ígérték, hogy a teljes árelőnyt, amely abból fakad, hogy január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési halak forgalmi adója, átadják a fogyasztóknak – derült ki abból a piaci körképből, amelyben a Tesco, a Spar, a Lidl, az Auchan és az Aldi adott tájékoztatást az adócsökkentés és a fogyasztói árak közötti összefüggéssel kapcsolatos kérdésekre.

Vajon egy hónap elteltével érződik-e az adócsökkentés fogyasztásban megnyilvánuló kedvező hatása?

Úgy is feltehettük volna a kérdést dr. Németh Istvánnak, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökének, hogy csökkenhet-e a halfogyasztás szezonalitása, hiszen, mint ismert, a magyar szinte csak karácsonykor eszik halat.

– Az áfacsökkentés hatására olcsóbb lett a hal a tavalyinál.

A forgalom annyiban már változott, hogy amíg az áruházláncokban januárban szinte teljes pangás volt korábban a halforgalom szempontjából, addig most közepes forgalom tapasztalható. A multiknál ezer forint alatt van a ponty ára, 850–890 forintos fogyasztói áron is kínálják – válaszolja dr. Németh István.

Hozzátette, az exportpiacokon továbbra is nagyobb a kereslet, mint a belkereskedelemben, elsősorban Románia és Lengyelország felől jelentősek az igények.

– Mivel a forgalmi adó tervezett csökkentése tavaly is ismert volt, sok horgászegyesület elhalasztotta a vásárlást 2018 tavaszára. Már sok egyesület, megyei szövetség is jelezte, hogy március–áprilisban a redukált áfán jelentős mennyiséget vásárolna, úgyhogy erre a célra tartottunk is készleteket, a horgászok is olcsóbban kapják majd a telepítéshez szükséges halakat. A január persze az említett élénkülést figyelembe véve sem a halfogyasztásé, a disznóvágások időszakát éljük most. De abban bízunk, hogy év közben még jobban élénkül majd a kereslet. Ha eljön a tavasz és a nyár, reméljük, a családok még több halat esznek, nemcsak grillezés, hanem halászléfőzés is lesz a kertben. A szakember érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy az idei enyhe tél, pontosabban tavaikon a jégpáncél hiánya kedvezőtlen a haltenyésztők számára.

Az ok egyszerű: – Egész januárban, a mai napig sem fagytak be a halastavak, ami a halászok számára nem jó, mert így sokkal nagyobb a kormoránok és más halászmadarak okozta kár. A halaink is mozognak, viszont télen nem etetünk, ezért jelentős téli apadóra kell számítanunk.

Összességében azonban ez a kormányzati intézkedés a vízkészlethasználati járulék csökkentésével együtt segíti a fogyasztókat az elérhetőbb áron való halvásárlásban. A hal azonban természetesen sosem lesz olyan olcsó, mint a csirke, mert a halat, mire értékesíthető, három évig kell nevelni, a csirke pedig hat hét alatt kész – mondta dr. Németh István, a MA-HAL elnöke, a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A kiskereskedelemben is érzik a 22 százalékos áfaelőnyt.

– Nekünk elsősorban Keszthely térségéből van tapasztalatunk, mert tavaly még nem voltunk nyitva Zalaegerszegen, most már igen.

Az embereket nagyon érdeklik az árak. Nem véletlen, hiszen a tévéből, újságból már tavaly arról értesültek, hogy kisebb lesz az áfa, és hogy a halfogyasztás egészséges. Nagy az érdeklődés, mindenki azzal jön be hozzánk, hogy nézzük az árakat. Én utoljára húsz éve láttam ilyen helyzetet, miszerint ezer forint alatt van az élő ponty ára, és ez az adócsökkentésnek köszönhető – mondta Balogh Sándor, egy zalaegerszegi halbolt vezetője.

„Reméljük, hogy nemcsak grillezés, hanem halászléfőzés is lesz a kertben.” - dr. Németh István (a MA-HAL elnöke)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában