Portré

2018.01.05. 11:00

Schwarzenegger oldalán feszített Bitter István, az első magyar testépítő

Bitter István válogatott versenyző szeretett volna lenni, de magasugróként és kalapácsvetőként is csak a másodosztályúak szerény dicsőségében részesülhetett.

DH-információ

Arnold Schwarzenegger, a body building sportág emblematikus alakja társaságában

Fotó: SzPress Hírszolgálat

Hiába győzködték a Testnevelési Főiskolán, hogy ha az atlétikától már megcsömörlött, válasszon magának egy másik „rendes” sportágat, a tanárjelölt megmakacsolta magát, és inkább elkezdett keményen gyúrni, azaz „badizni.”…

Önmutogatónak tartották

„Úgy akartam kinézni, mint egy igazi nagymenő élsportoló, akinek megcsodálják az izmait, aki deltás, és ezért az XXXL-es trikók is feszülnek a felsőtestén. Kezdetben fogalmam sem volt arról, hogy hány tárcsát kell felpakolnom a vasrúdra, hány felülést kell csinálnom a kockás hasizmokért, ahogy azt is csak találgattam, miként lehetne irigylésre méltó vastagságú a bicepszem. Azért a TF-en tanultakat így is hasznosítani tudtam, csak éppen a tanárok elismerését nem sikerült kiérdemelnem. A hátam mögött mindennek elmondtak, talán még önmutogatónak és flúgosnak is, de ezzel csak azt érték el, hogy a TF alagsori szűkös konditermében megszállottként folytassam a testem olykor már önsanyargató formálgatását. Kézikönyv és kezdetben edzőtársak nélkül, a sötétben tapogatózva lettem a body building hazai meghonosítója, az első versenyek szervezője, az edzéstervek készítője és a versenyszabályok megalkotója. Úgy is mondhatnám, hogy egy sokáig lenézett testkultúra misszionáriusa, akinek a követőit manapság már ezrekben mérik. Idén 50 esztendeje, hogy elindultam a járatlan utamon” – nyilatkozta a 72 éves Bitter István.

Bitter István testépítő fénykorában
Fotós: SzPress Hírszolgálat

Különleges méretek

Testépítő pályafutásának csúcsán 50 centiméter volt a bicepszének a körfogata, mindehhez 135 centiméteres mellbőséggel, ehhez képest pedig 80 centis „darázsderékkal”. A combja és a vádlija is tekintélyes vastagságúra izmosodott, úgy hogy az egykori Corvin Áruház konfekciós osztályán aligha találhatott magának megfelelő méretű nadrágot.

- A testépítésre a hatvanas években még azt is rásütötték, hogy egyike a kapitalista csökevényeknek, így sokáig hiába esedeztem a sportvezetők kegyeiért, és érveltem azzal, hogy amit csinálunk, az a tömegsport – ahogy ma mondják, a szabadidős sport – egyik népszerű ágazatává válhat. A konok ellenállás megtörése hosszú évekbe tellett, addig csak a „fű alatt” szervezkedhettünk. Büszke lehetek arra, hogy innen startolva 15 magyar bajnokságot tudtam megszervezni, külföldi indulókat verbuválva nemzetközi mezőnyt felvonultatni. Jómagam sokáig útlevelet sem kaptam, pedig a határokon túl élő sporttársaim hiteles meghívó leveleket juttattak el hozzám, igen ám, de a hatóságok hiányolták a szükséges valutafedezetet – folytatta a nyugdíjas testnevelőtanár.

Mosolyogtató rajt

Bitter és követőinek kezdetben maroknyi csapata sokáig sufnikban, garázsokban és pincékben kialakított „edzőtermekben” koptatta a súlyzókat és az erősítő gépeket, amelyek egy része valójában csak ötletes tákolmány volt.

- Mint autodidakta sportoló és sportszervező 1970-ben a menyasszonyom társaságában valahogy még is csak eljutottam az észak-lengyelországi Sopotba. A tengerparton sétáltunk, amikor odalépett hozzám egy srác, és azt mondta: „Te aztán igazán jól nézel ki! Gyere és gyorsan nevezz be a versenyünkre, de siess, mert azonnal kezdünk.” A teremben aztán a kezembe nyomtak egy fürdőgatyát, ami olyan volt, mint idehaza egy ódivatú „fecske”, és máris a színpadon találtam magamat. A többieket lesve igyekeztem felvenni a különféle pózokat, és nem lehettem annyira béna, mert a harmadik helyen végeztem. Hét évvel később a franciaországi vb-n Arnold Schwarzenegger, a body building emblematikus alakja és legnagyobb hírverője társaságában is megmérethettem magamat, és soha nem fogom elfejteni, hogy a szaklapok olvasójaként ismerősként üdvözölt, megdicsért, és aztán még leveleztünk is egymással.

Arnold Schwarzenegger, a body building sportág emblematikus alakja társaságában
Fotós: SzPress Hírszolgálat

A cél ma is ugyanaz

Kezdeményezése és kitartó lobbizása nélkül a hazai testépítők száma ma aligha érné el – szerény számítások szerint is – a 15 ezret. A többségnek – férfiaknak és nőknek – az a célja, hogy jól nézzen ki, ahogy egykor Bitter Istvánt is ez a cél hajtotta. A büszke tanítómesternek kevésbé tetszik az, hogy a tiltások és az ellenőrzések ellenére jó néhányan a testépítés természetellenes módját választják, azaz a tabulistán szereplő készítmények felelőtlen fogyasztásával. Mivel a saját kis edzőtermét nem tudja rentábilisan működtetni, bánatára hamarosan le kell húznia a rolót, így ha majd kedve szottyanna egy kis gyúráshoz, azt már csak a rákoskeresztúri otthonában teheti…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában