Adni tudunk szívvel, szeretettel

2017.12.02. 08:00

Tizenhatodszor rendezte meg a Fidesz jótékonysági bálját

Tizenhatodik alkalommal és mintegy százharminc vendéggel rendezte meg jótékonysági bálját a Fidesz helyi szervezete tegnap azért, hogy karácsonykor támogathassa az arra érdemeseket és a rászorulókat.

Körmendi Erzsébet

Beszélgető asztaltársaság a bál elején: Lőrinczi Konrád (b), mellette Farkas Lajos, majd Cserna Gábor, mögötte dr. Dorkota Lajos és Belénessy Csaba, szemből Gombos István, mellette dr. Galambos Dénes és dr. Molnár Attila és a jobb szélen dr. Sürü Renáta

A Bartók aulája adott otthont a bálnak, amelyen Cserna Gábor polgármester, a Fidesz helyi elnöke köszöntötte a vendégeket, kiemelt figyelemmel védnök társait, dr. Dorkota Lajost, a MEKH elnökét, a megye és Dunaújváros díszpolgárát, valamint dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőt.

Cserna Gábor a Fidesz helyi elnökeként köszöntötte a vendégeket
Fotó: AG

 

A helyi fideszesek jótékonysági báljának nagy hagyományai vannak. Tizenhat évvel ezelőtt a nőtagozat ötlete nyomán szerveződött meg az első ilyen összejövetelen, hogy a bevételéből szebbé tegyék a csekély jövedelemmel rendelkezők karácsonyát. A Pentele Klubház után a Fészek éttermet is kinőve vált a város egyik legjelentősebb adventi jótékonysági eseményévé a Fidesz-bál, amelynek már harmadik éve biztosít elegáns környezetet a Bartók színház aulája. Nemcsak a bálozók tábora gyarapodott, hanem a támogatandó ügy is: a nagycsaládosokon, az idős egyedülállókon, a gyermeküket egyedül nevelőkön, rászorulókon kívül a kézilabda akadémia ifjú tehetségeit is megörvendezteti ajándékával a kormányzópárt helyi szervezete, vásárlási utalvány formájában.

Beszélgető asztaltársaság
a bál elején: Lőrinczi Konrád (b), mellette Farkas Lajos, majd Cserna Gábor, mögötte dr. Dorkota Lajos és Belénessy Csaba, szemből Gombos István, mellette dr. Galambos Dénes és dr. Molnár Attila és a jobb szélen dr. Sürü Renáta

 

Mint az a bevezetőben is elhangzott, Orbán Viktor Kolozsváron elmondott gondolatát választották az ide mottóul: „A Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják.” E gondolat mentén a Vajdaságból származó Farkas Márta, a Szilágyi iskola igazgatója énekelte gyönyörűen, „mi egy vérből valók vagyunk”. E gondolat mentén kezdte köszöntőjét Cserna Gábor, a Fidesz helyi elnöke is, aki a közösség erejét hangsúlyozta, amikor arról beszélt, hogy tizenhatodik alkalommal is összefogtak a jó ügyért, cégek, intézmények vezetői, vállalkozók, hivatali dolgozók – és még sorolhatnánk – fogadták el párjukkal együtt a védnökök meghívását, hogy egy kellemes este alkalmával támogassák a jó ügyet, ahogyan Cserna Gábor fogalmazott: adni tudjanak szeretettel, szívvel advent időszakában.

Meglepetés műsorszámként Farkas Márta énekelt
Fotók : Ady Géza

Mert évek jönnek, mennek, ám az összefogás, a segítségnyújtások és támogatások mindig szívből jönnek, mondta a helyi Fidesz-elnök. A köszöntő után a Bartók művészeinek műsorával, vacsorával, tánccal és tombolával folytatódott a jótékony este.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában