életút

2017.12.10. 08:00

Perkáta díszpolgárának hírnevet adott a szenvedélye

A Rajcsányi család, valószínűsíthető, hogy a Felvidékről származik. A kései utód, Rajcsányi László kutatásaiban az 1700-as évekig tudta visszakövetni a család perkátai ágának történetét.

Menyhárt Ferenc, Zsiros Mária

Rajcsányi László kezei alatt életre kelnek a a lim-lomnak tekintett divatjamúlt márkák Fotó: Ady Géza

László és rokonai felkutatták ükapáig visszamenőleg az ősök sírját, és ma egy nyughelyen, egy szép sírkertben pihennek a perkátai temetőben.

Mindig is erősen kötődött a szülőhelyéhez, pedig sokfelé megfordult! Még külföldön is dolgozott, de az otthon mindig Perkáta maradt számára. Műszerész szeretett volna lenni, ám abban az időben még nemigen lehetett válogatni, így kohászként végzett a dunaújvárosi Kerpely Antal Technikumban.

A kokszvegyészetnél kezdett el dolgozni, majd egy kisebb baleset után otthagyta a gyárat, és más munka után nézett. Ekkor került közelségbe a bádogos szakmával, amit különböző cégeknél űzött, egészen a nyugdíjazásáig. Kipróbálta a vállalkozást is, többféle területen mondhatja el magáról, hogy sikeresen helyt állt abban, amibe belevágott.

Amióta megvásárolta az első motorkerékpárt, azóta imádja a motorokat. Fiatal korában mindenki tudta róla, hogy nem csak vezeti, meg is tudja javítani a használhatatlanná vált járműveket. Hordták hozzá kérés nélkül is a régi darabokat, amiket ő szétszedett, felújított. A börzéken kereste az alkatrészeket, a lim-lomnak tekintett divatjamúlt márkákat, a Dongót, a Bervát, a Pannit, amire ma már csak az idősebb korosztály emlékszik.

Miután nyugdíjba került, feléledt benne a motorosszenvedély. Így kezdődött el és így jött létre a kismotorgyűjtemény. A rádiótechnikai gyűjtemény nagy részét nagybátyjától örökölte. A nagybácsi műszerészként dolgozott a MOM-ban, ő a rádiók és az órák doktora volt. Minden régi készüléket újra tudott éleszteni. László ettől kezdve a technikai eszközök múltjának kutatójává, gyűjtőjévé vált. Sorozatba rendezte a hajdani híres nagy gyártók fejlődéstörténetét illusztráló termékeket.

A gyűjtőszenvedélye révén komoly hírnévre tett szert, így egyre-másra ajándékozták neki a használhatatlan, vagy még éppen működő gépeket. Gyakran ő maga kutatta fel és vásárolta meg a sorozatokból hiányzó láncszemeket. A bicikli kezdetben nem érdekelte, de egy Németországban élt barátja, Ruppert László rábeszélésére, közösen létrehozták a kerékpárgyűjteményt. Ma már a bringák fejlődését is nyomon lehet követni az összegyűjtött anyagban. A rozsdamarta, hiányos darabokat ragyogó szépségű, működő eszközökké varázsolta.

Rajcsányi László kezei alatt életre kelnek a a lim-lomnak tekintett divatjamúlt márkák Fotó: Ady Géza

A sok mindenféle szerkezet hamarosan kinőtte a családi házat. Ekkor a korábbi vállalkozásából felszabadult melléképületet alakította át a gyűjtemény számára. Családról kell beszélni, hiszen a felesége, Gizella és a gyerekeik is támogatják László munkálkodását. A falu egyik, központhoz közeli utcájában páratlan értéket képviselő mesevilág több száz, példás rendben tartott emléket őriz a technika fejlődése és a falu múltjából.

Nem túlzás, hiszen még a körülbelüli értékét sem lehet megmondani annak a több tucatnyi kerékpárnak, telefonkészüléknek, rádiónak, fényképezőgépnek, ami Rajcsányiék gyűjteményében látható! Ilyen szerteágazó tematikájú kollekció nincs is több a környéken. Az viszont tovább növelhetné a gyűjtemény értékét, ha ország-világ számára hozzáférhetővé válna. Ehhez az elhelyezésen túl egy interaktív múzeumi program kidolgozására és hatásos marketingmunkára lenne szükség.

Mind a munka mennyiségét, mind a szükséges anyagi ráfordítást tekintve egy család nagyon ritkán tud felvállalni ekkora feladatot. Egy ilyen muzeális érték akkor tölti be a funkcióját, ha nem csak látványként tekintünk rá, hanem felismerjük a benne rejlő pedagógiai, szórakozási és nem utolsósorban, az üzleti lehetőségeket is!

Hogy mennyi játék, verseny, tábor lehetősége hozható ki az anyagból, annak csak a fantáziánk szab határt, a helytörténeti gyűjtemények nagy részéhez hasonlóan! Rajcsányi László már letette a magáét.

Két ciklusban volt önkormányzati képviselő. Alapító tagja a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesületnek. Az egyesület által szervezett rendezvények bevételeiből millenniumi oszlopot állítottak a templomkertben, amit Szervátius Tibor tervezett, de felújították és folyamatosan karbantartották a kastély melletti játszóteret is.

A településért végzett munkája elismeréseként megkapta a Győry-emlékérmet és a díszpolgári címet.

Egy élet, amiről elmondható a Széchenyi Istvántól származó gondolat: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában