történelem

2017.12.01. 07:00

Tizenhárom diktátorról írt könyvet Cromwelltől Mao-ig, Hahner Péter

Az emberiség meghatározott úton halad, ám ez az út nagyon széles, idézett egy francia történészt az előadó. 

Pekarek János

Hahner Péter professzor a POK-ban adott elő Fotó: ZsE

Milyen kár, hogy szinte csak címszavakat van helyünk idézni dr. habil Hahner Péter PhD csütörtökön délután, a Pannon Oktatási Központban tartott, pontosan egyórás, ám információktól és gondolatoktól végig szikrázó történelmi előadásából! A pécsi egyetem tanszékvezető egyetemi docense három nagy témát boncolgatott: a forradalmak, a Kennedy-gyilkosság és a diktatúrák kérdését. Első megállapítása volt, hogy nincs közös gyökere a forradalmaknak: mindegyik más és más! Sajnos, összevissza használjuk a forradalom, azaz a latin revolúció (magyarul visszafordulás!) elnevezést: mára mindössze nagyjelentőségű változást értünk rajta. Legtöbbször semmi magasztos nincsen bennük, különösen, ha nagyon távoli célokat tűznek ki, mint például egy új embertípus kialakítását. 1848 és 1956 viszont ma is vállalható, mivel nagyon közvetlenek voltak a céljaik!

Hahner Péter professzor a POK-ban adott elő
Fotó: ZsE

A forradalom összeforrt az erőszakkal, és vezetőik könnyen diktátorszerepben ragadnak. Mint például Cromwell az angol forradalomban, amely végül sokkal zsarnokibb lett, mint az általa megbuktatott I. Károly királysága. A Kennedy-gyilkosságról a professzor azt mondta: a gyilkosságot minden bizonyíték és jel szerint igenis: Lee Harvey Oswald követte el! A többi csak mítosz és összeesküvés-elmélet: általában jellemző korunkra, hogy utóbbiaknak jobban hiszünk, mint a tényeknek. A most nyilvánosságra került akták sem mutatnak mást: Oswald, a kisember e tettével akart naggyá válni... Forradalom volt-e a náci hatalomátvétel Németországban? – kérdezte Hahner Péter. Miért is ne, válaszolta. A kommunizmus és a nácizmus eredete közös: mindkettő a modern demokráciák ellen küzdött. A nácizmus alapja a szociáldarwinizmus volt, állítja a professzor: Darwin helyes tanait úgy értelmezték, hogy az erősebb társadalmaknak le kell győzniük a gyengébbeket. Hitler ezt nemzeti, faji alapon, Lenin osztályalapon képzelte el. Mégsem ők (vagy a Lenint váltó Sztálin) voltak a legvéresebb kezű diktátorok: Mao Ce-tung bizonyult annak a történelemben (eddig), a hatvanas években politikai okokból kitört éhínség Kínában 30-70 millió (!) ember életébe került! A történelemben nincsenek biztos folyamatok, hangsúlyozta az előadó...

Tekintsék meg az eseményt képekben is!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában