Családi művészet

2017.11.10. 20:26

A Csányi família három alkotója egy tárlaton

A település közösségi és kulturális életében fontos szerepet betöltő Csányi-család három jeles alkotójának munkáiból nyílt kiállítás pénteken a Győry-kastélyban.

Szabó Szabolcs

A neves színművész Csányi Sándor régi családi emlékeket idézett fel köszöntőjében Fotó: ZsE

A péntek délutáni megnyitón a Győry-kastély dísztermében elsőként Fórizs Antal, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője köszöntötte a népes közönséget, külön kiemelve azokat, akik munkájukkal segítették a már elhunyt legendás restaurátor-festőművész Csányi Lajos, a jelenleg is alkotó Csányi János képzőművész és Csányi Rudolf könyvkötő mester remek munkáit felvonultató kiállítás, amelyet a Csányi-nap keretében mutattak be az érdeklődőknek.

A megnyitó ünnepségen külön köszöntötték a három kiállító alkotó édesanyját, Csányi Károlyné Juliannát, aki idén ünnepelte 95. születésnapját.

Fórizs Antal, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője külön köszöntötte a kiállító művészek édesanyját, a 95 éves Csányi Károly Juliannát Fotó: ZsE

Csányi Sándor színművész beszédében felidézte, két évtizeddel ezelőtt szintén a Győry-kastélyban lépett fel egy kiállítás-megnyitón, versmondóként, akkor éppen a főiskolára készült és rengeteg biztatást kapott a családtagoktól és a perkátaiaktól is. Csányi Sándor bensőségesen szólt Csányi Lajosról, akire most is példaként tekint, hiszen, mint fogalmazott, Lajos egy igazi közösségi ember volt, aki rengeteg szeretettel fordult minden ember felé.

A neves színművész Csányi Sándor régi családi emlékeket idézett fel köszöntőjében
Fotó: ZsE

A település polgármestere, Somogyi Balázs kiemelte, a Csányi-család hosszú évtizedek óta közösségépítő erőt jelent Perkátán. - Büszkén gondolunk azokra, akiknek innen indult országos vagy éppen nemzetközi karrierjük, de nem feledkezünk meg azokról sem, akik itt helyben maradtak, és becsülettel dolgoznak a mindennapokban – tette hozzá. Az ünnepségen a tehetséges perkátai fiatalember, Csányi Kevin, valamint a színész Csányi Dávid szavalatait is meghallgathatta a közönség. Csányi Rudolf és Csányi János pedig részletesen is beszélt a kiállításon megtekinthető munkákról. A Csányi-család tiszteletére rendezett tárlat egy hónapon át látogatható a Győry-kastélyban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában