Köszöntés

2017.09.30. 08:00

Kilencven évesen még maga főz... – Születésnapján köszöntötték Halász Györgynét

Hihetetlen életút, szédült sok munka, sok gyerek, sok költözés – és ezek után kilencven évesen még maga főz... 

Pekarek János

szépkorú FOtó: Zsedrovits Enikõ

A kicsiny kis kertvárosi, földszinti lakásban egyedül él Halász Györgyné, Kati néni – ám közel a lányához és testvéréhez. A kilencvenedik születésnapját köszöntőknek maga nyit ajtót – mint ahogyan a lakást is maga tartja rendben, ő főz, süt (tanúsíthatom: párját ritkító módon!), s bár fájlalja a lábát, mint mondja: mindent meg tud csinálni, ami a háztartáshoz kell.

Pedig... Igencsak mozgalmas élete volt, még ha a kilenc évtized történelmét nem is vesszük számításba. A fővárosban született, ám felmenői penteleiek. Szolgált egy pesti polgárcsaládnál, majd hazajött, és (mi mást is választott volna) vasbetonszerelőként (!) helyezkedett el itt a városépítés hőskorában, 1949 őszén. Majd egy időre Kisapostagra költözött, ismét vissza a városba, ahol a néhai Fékonban dolgozott.

Három gyerek, nyolc unoka, hat dédunoka szeretete jelzi, hogy a sok munka nem volt hiábavaló...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában