A keleti nyelveknek szentelte életét, s a magyarság eredetét kutatta

A ködös, nyirkos reggelen Eszter vizet forralt, majd leforrázta kedvenc teafüvét, a virágillatú, enyhén fűszeres fekete teát. Fél éve tért haza Annamária Darjeelingből, ahogy felénk írják, Dardzsilingből, a virágillatot árasztó, enyhén fűszeres ízű tea termesztésének és előállításának vidékéről, amit az idősebbek még jakvajjal és sóval fogyasztanak. A nagy utat Annamária a spirituális utazóval, Győzővel tette meg. Útjuk egyik állomásaként elzarándokoltak a keletkutató Kőrösi Csoma Sándor sírjához a Himalája hófödte hegycsúcsai lábánál fekvő Dardzsiling európai temetőjébe. A város valamikor az Indiában élő britek egyik kedvelt üdülőhelye volt. A síremlék a Manabharat-hegység meredek oldalán, 2100 méter magasan, egy teaültetvényekkel teli völgy fölött található – pontosított Péter, aki korábban szintén megfordult a mesés kelet ezen pontján: „Nemzetének bölcsőjét kereste és maga sírját találta itt – de a halhatatlanságát is” – emlékezett egy idézetre.

Csomát arrafele úgy ismerik, mint a tibeti kultúra egyik legnagyobb alakját, a tibeti–angol szótár megalkotóját. A Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatójaként kezdett foglalkozni orientalisztikával, és egyik professzora hívta fel a figyelmét a török nyelvű ujgorok és a magyarok esetleges rokonságára. Kétszáz évvel ezelőtt, 1819. november 24-én, 35 évesen Nagyenyedről indult el Kőrösi Csoma Sándor Ázsiába, mint a mesében, a szerencsét próbáló szegénylegény, tarisznyával és tölgyfabotjával – angol életrajzírója szerint – egy álomkép után, de közben egy valóságos feladatot oldott meg: „Vajha nemzetünk homály fedte eredetét földeríteni sikerülne!”

Kasmír határánál 1820. július 16-án találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal, akinek ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Összefoglaló tanulmányokat írt a tibeti vallásról, kultúráról, irodalomról, művészetekről, tudományokról. Elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát. A tibeti után a szanszkrit nyelv vizsgálatának szentelte magát, náluk is kereste a magyarság eredetét. Megismerkedett a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. Eredményeiért a londoni Királyi Ázsiai Társaság, a Bengáli Ázsiai Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába fogadta.

A Dalai láma híres könyvtárában szeretett volna kutatásokat folytatni, a tibeti fővárosba, Lhaszába vezető útja során azonban, 1842 februárjában maláriát kapott, április 11-én reggel 5 órakor Dardzsilingben elhunyt. Széchenyi István írta róla: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de kitartó kutatói lelkesedéstől vezetve bölcsőjét kereste s találta a magyaroknak…” Jelleme édesapja példájára kemény, katonás vonásokat mutatott, emellett ott élt benne édesanyja hatásaként a lírai kedély és a messze néző álmodozás – fejtette meg titkát Éva egy csésze gőzölgő, virágillatú, enyhén fűszeres Darjeeling teával a kezében.