jövőre indul

2019.09.20. 16:00

Nagy lehetőség a nyelvtanulásra

A Kormány 2019. február 6-i döntése értelmében a 2019/2020-as tanévben nappali tagozatos, gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben, 9. vagy 11. évfolyamban tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvtanulásban vehetnek részt.

duol.hu

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum oldalán már megtalálható egy részletes lerás a nyelvi program menetéről. Ennek értelmében a program keretében a Nemzeti alaptanterv alapján tanulható első idegen nyelvek (angol, német, francia, kínai) célországaiban (Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Írországban, Franciaországban és Kínában vehetnek részt a tanulók nyelvtanulásban. A program hazai költségvetési forrásból valósul meg. A nyelvi programban az érintett tanulók alanyi jogon vehetnek részt, a támogatás elnyerésére azonban pályázni kell.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából a program szakmai végrehajtását (tájékoztatás, pályáztatás, támogatások kezelése) a Tempus Közalapítvány végzi. Az alábbiakban rövid tájékoztatást adunk a nyelvtanulási programról.

A célországokban történő nyelvtanulás három formában valósulhat meg:

  • a hazai középiskolák (fenntartók) által szervezett csoportos kiutazás és részvétel a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • tanulók egyéni kiutazása és részvétele a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • a hazai középiskolák által a partnerintézményekkel közösen szervezett projektalapú mobilitás a célországokban az április 1-től november 1-ig terjedő időszakban. E mobilitásoknak is a tanulók idegennyelv-tudásának fejlesztése a fő célja.
  • A külföldi nyelvtanulásban való részvétel alanyi jogon megillet minden nappali tagozatos, gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulót, aki a 2019/2020-as tanévben 9. és 11. osztályban tanul és pályázatot nyújt be a Tempus Közalapítványhoz: egyéni pályázat esetében a tanuló, csoportos kiutazás vagy projektalapú mobilitás esetében a köznevelési intézmény, vagy – ha az nem pályázik –, akkor az intézmény fenntartója.

    A pályázat keretében a pályáztató Tempus Közalapítvány vizsgálja:

  • az alanyi jogosultságot (a tanuló valóban az érintett évfolyamokon és oktatási formában tanul-e);
  • a tanuló a pályázat évében tanulja-e azt a nyelvet, amit a külföldi nyelvi képzéshez választott,
  • a gondviselői hozzájárulást és felelősségvállalást;
  • fogadja-e a tanulót/csoportot a nyelvtanulási programban résztvevő, minősített külföldi nyelviskola.
  • A partnerintézménnyel megvalósuló, projektalapú mobilitás pályázati rendszere ettől eltér, itt feltétel lesz a partnerintézménnyel közösen kidolgozott szakmai program benyújtása és a partner fogadó nyilatkozata. A projekt célja minden esetben az idegen nyelvi kompetencia fejlesztése a célnyelvi országban, iskolán belüli és a fogadó iskola/intézmény által szervezett egyéb tevékenységen keresztül.

    Sikeres pályázat esetén a program a külföldi nyelvtanulást meghatározott költségkeretek között támogatja (a tanfolyam és szállás díját, a kiutazás költségét, a külföldi megélhetési költséget, a transzfer költségeit és a tanuló biztosítását). Partnerintézménnyel közösen megvalósított projekt esetében a tanfolyami díj helyett a projekt költségeit fedezi a támogatás.

    A csoportos kiutazások esetében a program biztosítja a kísérő tanárok költségeit (egy fő kísérő tanár/minimum 8 tanuló).

    A program sikeres végrehajtása kizárólag a fenntartók és/vagy az oktatási intézmények aktív feladatellátásával/közreműködésével valósulhat meg. A köznevelési intézmények esetében az alábbi feladatok jelenhetnek meg a program kapcsán:

  • Előzetes igények felmérése (csoportos, projektalapú mobilitás, egyéni kiutazások).
  • Csoportok szervezése és pályázat benyújtása a külföldi nyelviskolai képzésben való részvételre.
  • Partnerintézménnyel közösen projektalapú mobilitás szervezése és pályázat benyújtása a tanulók idegennyelv-tudásának fejlesztése érdekében.
  • Az egyéni pályázatok esetében igazolja, hogy a tanuló a választott idegen nyelvet tanulja, validálja a tanulói, gondviselői nyilatkozatokat, dokumentumokat a pályázati rendszerben.
  • Csoportos és projektalapú mobilitási pályázatok esetében a pályázatok megvalósítása és a beszámolók elkészítése.
  • Az egyéni pályázatok kapcsán felmerülő feladatok ellátására a Tempus Közalapítvány várhatóan együttműködési megállapodás keretében biztosítja az intézmények számára a szervezési költségeket.

    A csoportos pályázatok esetében (nyelviskolai nyelvi képzés illetve partnerintézményekkel megvalósuló, nyelvtanulási célú projektalapú mobilitás) a pályázat keretében elnyerhető támogatás a tanulók és kísérőtanárok költségeinek biztosításán túl tartalmazza a köznevelési intézmények szervezési költségeit.

    A programmal kapcsolatos feladatok és azok ütemezése:

    A nyelvi program 2020-ban indul, a jelentkezések még nem kezdődtek el. Jelenleg a program előkészítése történik: a Tempus Közalapítvány az érintett országok külképviseleteinek, nyelvi intézeteinek segítségével felméri a célországok nyelviskolai kínálatát, a megfelelő nyelviskolákkal együttműködéseket köt, kidolgozza a pályázati rendszert, tájékoztatja az érintett hazai oktatási szereplőket (fenntartók, gimnáziumok és szakgimnáziumok).

  • A jelen levélben szereplő információk az előkészítés jelenlegi állását tükrözik. A program főbb vonásairól már döntés született, egyes részletek azonban a felhívásig még módosulhatnak. A részletes és végleges pályázati feltételeket a várhatóan 2019 novemberében megjelenő pályázati felhívás tartalmazza majd.
  • A pályázati rendszer várhatóan 2020. év elejétől nyílik meg a pályázók számára, azonban a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében mindenképpen szükséges az előzetes igényfelmérés, elsősorban a csoportos kiutazások esetében, hogy az utazási és nyelviskolai kapacitások rendelkezésre álljanak. Az előzetes igények felmérésében a Tempus Közalapítvány számít az érintett köznevelési intézmények közreműködésére. Az előzetes igények felméréséhez a Tempus Közalapítvány a szülők, tanulók számára kiosztható, az intézmény honlapjára kirakható programleírást, a csoportok szervezéséhez készült leírást, illetve az előzetes igények összegyűjtésére alkalmas táblázat-mintát, illetve a szülői visszajelzésére alkalmas szándéknyilatkozat-mintát csatol a jelenlegi levélhez. Az előzetes igényeket a köznevelési intézmények összesítik, és az összesített igényeket online kérdőívben küldik meg a Tempus Közalapítvány számára. Kérjük, hogy az online kérdőívet szeptember 30-ig töltsék ki az intézményi igények alapján.
  • A kérdőív ezen a linken elérhető: https://iskolai-kerdoiv.tpf.hu

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!