RÖVIDESEN LERAKJÁK A KAPITÁNYSÁG ÚJ ÉPÜLETÉNEK ALAPKÖVÉT

2019.09.26. 16:00

Három nagy fejlesztés előszobájában állnak Sárbogárdon

Rövidesen három nagy változás nyomán válnak élhetőbbé a bogárdiak mindennapjai, gyérülhetnek a helybéliek gondjai.

Tihanyi Tamás/FMH

Az őszre tervezett alapkőletétel után megépül a rendőrkapitányság, új lesz a mentőállomás épülete, megszűnnek az anomáliák, amelyek a város Fehérvár felé eső részén, a vasúti átjárónál alakultak ki az elmúlt évtizedekben. Utóbbi fejlesztés nyomán az átjáró nem annyira kettévágja, inkább összeköti a településrészeket, arról pedig, hogy a kapitányságnak és a mentőállomásnak miért kell új ingatlanba költöznie, aligha kell vitát nyitni. Kedvező körülmény, hogy az állami beruházások megvalósulásához kellő garancia a kormányzati támogatás. A fejlesztések a térségben élők helyzetét is javítják, mindazokét, akiket a 63-as út köt össze a megye vérkeringésével.

– A Sárbogárdi Rendőrkapitányság épülete hosszú ideje méltatlan körülmények között szolgálja a helybélieket és munkahelye az ott dolgozóknak: ezen változtatunk! – szögezte le érdeklődésünkre Sükösd Tamás polgármester. A városvezető elmondta, miként sikerül megoldani a problémát. – Még valamikor a 2011-es esztendőben Simon Lászlóval, az akkori megyei rendőr-főkapitánnyal, jelenlegi kormánymegbízottal ültünk le, hogy megoldást találjunk. Az egyeztetések után körvonalazódott a jövő, így a város adja a területet az állami beruházásként megvalósuló új kapitánysághoz.

Az Árpád és a Tury Miklós utcák találkozásánál jelölték ki az épület helyét. A leendő ingatlan olyan adottságokkal rendelkezik majd, amelyek a rendőrség és a helybéliek számára is ideálisak lesznek. Sikerrel lezajlott a közbeszerzési eljárás és a tervezés, már keresik az építtetőt.

– A legfontosabb, hogy Varga Gábor országgyűlési képviselő közbenjárása nyomán az országos költségvetésben markáns összeggel szerepel a Sárbogárdi Rendőrkapitányság építése. Az alapkőletétel akár már ősszel megtörténhet, a megvalósítás jövőre esedékes. Ráadásként a rendőrség épületének építésével együtt zajló beruházással, a régi faház lebontásával megoldódna, mérséklődne a Fejér Megyei Szent György Kórház kihelyezett intézetéhez érkezők parkolási gondja is.

Az állami költségvetésben szerepel egy másik olyan tétel, amelynek felhasználása rövidesen ugyancsak a sárbogárdiak életét teszi könnyebbé.

– A mentőállomáson az utóbbi évtizedben csupán az önkormányzat által elvégzett karbantartásoknak és az Országos Mentőszolgálat eszközfejlesztésének örülhettek, ám az épület rossz szigetelése miatt a fűtés gazdaságtalan, az ingatlan állaga minden tekintetben leromlott. A mentőszolgálattal és a magyar állammal való egyeztetéseket követően eljutottunk odáig, hogy átadtunk egy olyan területet amely megfelel az igényeknek, és a háromoldalú szerződés aláírásának előkészítésénél tartunk.

Az első közbeszerzési eljárás a tervező kiválasztásával véget ért, az egyeztetések megkezdődtek. Rövid időn belül ez a beruházás is megvalósul.

Aki mostanában Székesfehérvár felől érkezik a városba, a vasúti átjárónál munkálatok részleteit fi gyelheti meg. Sárbogárd a vasúttársasággal és a magyar állammal közösen akar átadni a múltnak egy rossz helyzetet: régi probléma, hogy a vasúti átjáró tulajdonképpen kettévágja a várost és megtöri a közlekedést a 63-as műúton. Sikeres állami pályázat eredményeként az átjárót átépítik, lesz mindkét irányban kanyarodósáv és a kerékpáros átjárás lehetősége – egy rövidebb kerékpárútszakasz megépítésével – valósul meg.

– Azt remélem, hogy ezt követően megkezdődhet a 63-as út burkolatának javítása is – tette hozzá Sükösd Tamás (kerékpárt gyakran használó sárbogárdi polgárként is) az elhangzottakhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!