A nyelv nem romlik, a „mulatási” legitim

Nyelvészeti szem­pontból ugyanis mindent szabad használni, sőt, a nyelvészeket kifejezetten bosszantja, ha feltesszük a kérdést, mi szerint „mondhatjuk úgy, hogy...?” Mondhatjuk. Miért ne? Maximum egy nyelvészeti értekezés korpuszához járulunk hozzá, és nem kell szégyenkeznünk feltétlenül a suksükölés vagy nákolás miatt sem. Persze ezeknek megvan a helyük, mert bár bizonyos nyelvjárási régiókban ezek legitimek, de az oktatásban és közmédiában mégis visszás. Globálisan nyelvi környezetszennyezésnek kikiáltani valamit azonban kifejezetten bajos és sok kérdést vet fel.

A nyelv folyamatosan változik, új szavak jelennek meg, amiket részben alkotunk, részben átveszünk, vagy az átvettekből alakítunk ki.

A nyelvművelés megrögzött hívői jó néhány változást nyelvromlásként aposztrofálnak, vannak viszont olyan nagy tiszteletben élő nyelvészeink, mint például Nádasdy Ádám, aki szerint nyelvromlás egyszerűen nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy nincs helyes és helytelen, hanem azt, hogy bizonyos normákat be kell tartani, de akadnak közegek, ahol szabadon szeghetünk nyelvi szabályokat.

Ön mit szól a folyamatosan kicsinyítő képzővel ellátott szavakhaz? Zavarná egy olyan köszönés, hogy „szevaszka” vagy kinyílik a bicska a zsebében, ha a zöldségesnél egy tábla hirdeti, mennyibe kerül a „burgi” kilója? Konzervatív szemlélet szerint ezek nyelvi hanyagságok, giccsek, de honnan tudjuk, hogy pár év múlva nem ezekhez fogunk viszonyítani, mint standard köznyelvi szóhasználat? Véletlen csupán, hogy a 2017-es év köznyelvi szava a bubi lett? Azaz mondhatjuk, hogy a magyar nyelvhasználat az igénytelenség felé tendál inkább? Természetesen nem, viszont azt tudjuk, hogy mennyi minden okozza a szókincsünk, nyelvtanunk, írásmódjaink változását. A globalizáció, a digitális eszközök használata, az aktuális trendek mind hatással vannak beszédünkre, kérdés hát, hogy mitől is féltsük annyira a nyelvet?

Megprenkeltek minket ezzel a mulatásival...

...engem személy szerint legalábbis mindenképp, mert nem tudtam, honnan jönnek ezek a művi szavak, amik úgy néznek ki, mint egy melléknév, miközben főnévként viselkednek. „Mulatási” „tanulási” „alvási”. Rádásul nem magyarázhatók azzal a nyelvi manőverrel sem, amikor a főnév elől elhagyjuk a jelzőt, és marad valami. Ez működik, ha azt mondjuk „hatórásival megyek” mert tudnivaló, hogy a hatórási buszról van szól. De ha megkérdezik, hogy mit csinálsz? Akkor mit hagyok el abból a válaszból, hogy „alvási van”?

A jelenség főleg neten terjed, élő beszédben szerencsére ritkán hallani, de a forrását mindenesetre még Kis Grófo és Pixa bulibáró című dalában kell keresnünk.