Kedden elfogták, és beismerő vallomást tett

2024.01.17. 15:05

Kifosztott és bántalmazott egy idős férfit, pékségbe is betört a dunaújvárosi elkövető

Immár a rendőrség vendégszeretetét élvezi az a 49 éves dunaújvárosi férfi, aki hirtelen ötlettől vezérelve követett el bűncselekményeket.

Molnár Emese

Forrás: police.hu

Mint azt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban részletezte, az elkövető tavaly december 30-án Dunaújvárosban, a Technikum városrészben sétálgatott, amikor a Bocskai utcában felfigyelt későbbi áldozatára, akit ezek után követni kezdett. A Bocskai utca egyik társasházának bejáratához érve aztán a 64 éves sértettet hátulról hirtelen a földre rántotta, majd a kiszolgáltatott férfit fejen rúgta. A támadó elvette az idős ember tárcáját a benne található pénzzel együtt, és sebtében elhagyta a helyszínt. 

Forrás: police.hu

Néhány órával később a férfi ismételten lecsapott. Az éjszaka beköszöntével egy péküzemet vett célba a Gutenberg közben, amelynek üvegajtaját betörte, és az azon található biztonsági rácsot egy kővel leütötte. A betörést követően nagy mennyiségű pékáruval távozott az épületből. 

A dunaújvárosi nyomozók a tudomásukra jutott bűncselekményekkel kapcsolatban azonnal kiterjedt adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, a térfigyelő kamerarendszer felvételeinek megtekintése után pedig minden kétséget kizáróan azonosították a 49 éves bűnelkövetőt.

Forrás: police.hu

A férfit január 16-án reggel otthonában fogták el az egyenruhások, aki részletes beismerő vallomásában elismerte  ugyan a bűncselekmények elkövetését, de tettét egyik esetben sem tudta megindokolni. Állítása szerint mindkét esetben hirtelen támadt ötlettől vezérelve követte el azokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában