Határrendészet

2021.06.09. 13:00

Egy embercsempésszel és három illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök

police.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztály által kiadott jelzése alapján a Fejér megyei rendőrök 2021. június 8-án 13 óra 40 perckor az M6-os autópálya 40-es kilométerszelvényében, Besnyő térségében ellenőrzés alá vontak egy magyar honosságú gépjárművet és annak 52 éves ózdi sofőrjét.

A járműben három felnőtt férfi utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Az utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért őket az egyenruhások a jármű vezetőjével együtt elfogták és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről, a magyar gépjárművezetővel szemben, őrizetbevétele mellett embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában