Befejeződött a vizsgálat

2018.08.23. 12:53

Veszélyesen közlekedett a sárbogárdi lakos

Fotó: Rendőrség

A rendőrök közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást egy 26 éves férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján egy sárbogárdi lakos 2018. május 11-én 16 óra körül a 6219-es számú úton közlekedett egy VW típusú személygépjárművel Mezőfalva irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte azonos irányba haladó Mercedes típusú személygépjármű mögött, valamint az előzés során nem haladt el mellette, hanem lelassított és a jármű mellett haladt tovább, majd visszasorolt mögé. Rövid idő elteltével megelőzte az előtte haladó járművet, majd indokolatlanul hirtelen megállt az út közepén, ezzel vészfékezésre kényszerítette a mögötte közlekedőket. A veszélyes manőver következtében több jármű egymásnak ütközött, míg a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában