Helyiérték-mérőn városunkban

2019.02.22. 20:00

A Puskás Ferenc Stadion kivitelezésében vállaltak jelentős szerepet

Az eredeti projektet tavaly október végéig, kicsivel az ígért határ­idő előtt sikerült befejeznie a Ferrobeton Zrt.-nek, ám a megrendelő képviselője újabb feladattal bízta meg őket a Budapesten épülő Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban. Ezt szívesen vállalták is – tájékoztatta lapunkat Vass Zoltán a társaság vezérigazgatója.

Pálinkás István

– Természetesen ez utóbbi már kisebb munka, mint a vállalt alaptevékenység volt. Ugyanakkor ennek okán a gyártás áthúzódott az idei év első hónapjaira, ám sikerült a kiegészítő projekteket is végrehajtani. Jelenleg tehát átadás-átvétel alatt van az a közel kétéves munka, amit a Ferrobeton Zrt. végzett az építkezés alatt. Alapvetően azért azt mondhatom, hogy a fel­adatot, megbízatást elvégeztük. Ma úgy látom, hogy mindenki megelégedésére, de a munka lezárása után tudom majd azt mondani, hogy a pénzügyi megelégedés is meglesz mindkét oldalról.

elenleg átadás-átvétel alatt van az a közel kétéves munka, amit a Ferrobeton Zrt. végzett a Puskás Ferenc Stadion építkezése alatt Fotók: Ferrobeton Zrt.

Konkrétan ez a feladat mit jelentett gyártáskapacitásban?

– Nagyjából az éves teljesítményünket tekintve ez 8–9 százalékot jelent, ami komolynak tekinthető. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy a tavalyi évben volt még két olyan nagyságrendű munkánk, amelyek ipari jellegű beruházások. Két olyan cégről van szó, amelyek folytatni akarják a terjeszkedést az országban. Mindkét koreai befektető akkumulátorgyártással foglalkozik majd. Az egyik kifejezetten nagy beruházást hajt végre Gödön, a másik pedig Tatabányán. Ez a két ipari jellegű, és a nem lakossági rendeltetésű beruházás határozta meg a 2018-as tevékenységünket. És természetesen az infrastruktúra fejlesztése, ami folyamatos, ez adja tevékenységünk fő gerincét. Hídelemek, hídgerendák, autó­pályákhoz gyártott kiegészítő elemek. Ez a tavalyi évben is sikeres üzletágunk volt, s az ideiben is ígéretesnek tűnik. Megjegyzem, ahogyan látom a trendet, ez jó pár évig még stabil feladatot fog jelenteni a Ferrobetonnak.

A tavalyi évben hogyan sikerült a cégen belül tervezett fejlesztéseket elvégezni?

– Részben megvalósítottuk. Az infrastrukturális beruházásokhoz hozzátartozik a kapacitás megőrzése, illetve annak növelése érdekében hajtottuk azokat végre. A válság alkalmával nagyon sok gyártási pozíciót vesztettünk, függesztettünk fel. 2018-ban ezek újraindítása, felélesztése volt soron. Technológiai korszerűsítések és kapacitásnövelések vannak telephelyeinken. Beruházások folynak mind Dunaújvárosban, mind Szolnokon, mind a Pécs-Hird telephelyünkön. Dunaújvárosban például új tárolótér kialakítása folyik darupályákkal, hogy hatékonyabban, gyorsabban tudjuk a kiszolgálást elvégezni.

Vass Zoltán, a Ferrobeton Zrt. vezérigazgatója

Korábban is szót ejtettünk arról, hogy egyes családpolitikai döntéseknek vannak gazdaságpolitikai hatásai, s akkor a csok-bevezetést említette, mint érezhető ilyen tényt. A miniszterelnöki évértékelőt követően is értékelte a mondottakat?

– A lakásépítési szegmens viszonylag kisebb szeletet képvisel a tevékenységünkben, úgy tizenöt százaléknyi ez az árbevételünkben. A tavalyi évben nagyon komoly ugrás, igénynövekedés volt tapasztalható, s nem is nagyon tudtuk gyártási kapacitással kielégíteni azokat az igényeket, amik a piacon keletkeztek. Idén erre jobban rákészültünk. Ez a mostani családtámogatási bejelentés valószínűsíti azt, hogy a megindult hullám folytatódni fog. Ez bizonyos stabilitást jelent, segít a beruházási döntéseinkben, hiszen ha azt látjuk, hogy az elkövetkezendő 2–3 évben folytatódik ez a lakásépítési boom, akkor saját kapacitásainkat, portfóliónkat ennek megfelelően tudjuk fejleszteni, beállítani.

Óhatatlan és megkerülhetetlen ilyenkor a rendelkezésre álló munkaerő kérdése, hiszen a termelésnek és teljesítménynek fontos oldala ez is. Elégedett?

– Nem hiszem, hogy ma találkozhatunk olyan építőipari vállalkozóval, akinek ne az lenne az első válasza, hogy nincsen megfelelő és mennyiségű munkaerő. Ez folyamatosan gond. 2017 közepétől ez egy állandó kérdés a minőség és mennyiség esetében is. A Ferrobeton egy tradíciókkal rendelkező cég, alkalmazotti létszámának jelentős része több tíz éve, de akár húsz-harminc éve (és van 47 éves törzsgárdatagunk is!) itt munkálkodik. Egy részről ez nagyon jó dolog. Mindkét oldalról, munkavállaló, munkáltató mutatja az elköteleződést. Még egy szempont, ami miatt ez pozitív! Azok a munkavállalók, akik hosszú ideje itt dolgoznak, azoknak a helyismerete, a termékeinkkel kapcsolatos szakmai tapasztalata, tudása megalapozott. És a folyamatosság alapját képezik.

Európa egyik legmodernebb labdarúgó-stadionja lesz

Komoly feladat az, hogy amikor a kollégák nyugdíjba mennek, át kellene adniuk a tudásukat azoknak, akik most jöttek, vagy nem olyan régen csatlakoztak a csapathoz. Azt tudom mondani, hogy azok a kollégák, akik legalább egy évet eltöltenek a Ferrobetonban, általában maradnak. A fluktuáció azoknál tapasztalható, akik a próbaidő után nem itt képzelik el a jövőjüket. Akik viszont maradnak, azok látnak lehetőséget, előmenetelt a Ferrobetonban. Hangsúlyozom, nagyon nehéz ilyeneket találni. Az elmúlt években is két számjegyű béremelések voltak a Ferrobetonnál, és lesznek is még. Azt tudom mondani, hogy ez ugyan sokat segít abban, hogy a munkaerőgondjainkat megoldjuk, de ez nem minden. Az új generációkban nagyon nehéz találni megbízható, kitartó embereket, fiatalokat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!