2018.09.16. 08:00
A jogintézmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egyre ritkábban alkalmazták
Főleg a büntetőügyek kapcsán ismerős a közvélemény számára az óvadék, amivel a gyanúsított „megválthatta” az előzetes letartóztatását és szabadlábra kerülhetett.
Az új büntetőeljárási törvény (Be.) teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, erről adott ki tájékoztatót a birosag.hu. A legfontosabb tudnivalókat dr. Frech Ágnes, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnöke foglalta össze.
Korábban az óvadék önálló kényszerintézkedésként szerepelt, és alapvetően az előzetes letartóztatás kiváltására, valamint a terhelt jelenlétének biztosítására szolgált – emelte ki bevezetőjében. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy ez a jogintézmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egyre ritkábban alkalmazták. Ez indokolta az új szabályozást. Az óvadék funkciója a jelenlét biztosítása mellett immár alapvetően a távol tartás és a bűnügyi felügyelet – mint kényszerintézkedések – szabályainak megtartatását szolgálja. Önállósága megszűnt, és kizárólag az említett kényszerintézkedésekhez kapcsolódhat. Így például, ha a bíróság bűnügyi felügyeletet rendel el és magatartási szabályként előírja, hogy a terhelt nem hagyhatja el a lakását, akkor ennek betartatására alkalmazható a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz, másrészt az óvadék. Ez a kettő együtt is elrendelhető.
Az óvadék a terhelt vagy a védő indítványára állapítható meg, a bíróság ezt hivatalból nem rendelheti el az eljárás egyik szakaszában sem. Az óvadék felajánlásával letartóztatás helyett enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása, vagy enyhébb magatartási szabály megállapítása rendelhető el. Az említett bűnügyi felügyelet esetén például a korábbi házi őrizet helyett elegendő lehet annak előírása, hogy a terhelt minden héten egyszer jelentkezzen a rendőrkapitányságon.
Az óvadék felajánlása esetén a bíróság kétféle döntést hozhat: vagy elutasítja az indítványt, vagy megállapítja az óvadék összegét, amely nem feltétlenül azonos a felajánlott összeggel. Az óvadék letételekor a bíróság enyhébb kényszerintézkedést, illetve enyhébb magatartási szabályt állapít meg. Az óvadék csak pénz lehet, legkisebb összege ötszázezer forint. A bíróság óvadék felajánlása esetén a mérték meghatározásánál elsősorban a gyanúsításban szereplő bűncselekmény tárgyi súlyát, valamint a terhelt személyi körülményeit, vagyoni viszonyait veszi figyelembe. Az óvadék összegét leteheti a terhelt, vagy meghatalmazott képviselője, illetve védője is. A bíróság által megállapított összeg ellen fellebbezni is lehet.
A munkacsoport vezetője elmondta, hogy az óvadék visszajár, amennyiben megszűnik az a kényszerintézkedés, amelynek biztosítására szolgál. Ha a távol tartásra vagy a bűnügyi felügyelet legenyhébb formájára sincs már tovább szükség, akkor az óvadékot letevőnek az összeg nyomban visszajár. Ez azért jelentős változás a korábbi törvényben szabályozott óvadékhoz képest, mert menet közben is, nemcsak az eljárás jogerős befejezését követően kapható vissza.
Ugyanakkor az óvadék összegét a terhelt elveszti, ha az eljárás során elérhetetlenné válik, vagy ha a számára előírt magatartási szabályokat súlyosan megszegi. Ilyen lehet például, ha a tárgyaláson nem jelenik meg, ha engedély nélkül elhagyja a lakását vagy a számára tartózkodási helyként kijelölt települést, illetve ha a tilalom ellenére felkeresi a sértettet.