Számos klasszist nevelt a sportágnak - Pergel István 75 éves

Pergel István a Magyar Kézilabda Szövetség tisztújító közgyűlésén megkapta a Magyar Kézilabdázásért Érdemérmet, életműdíjat. Harminc évig dolgozott a Dunaújvárosi Kohásznál és a Dunaferr Sportegyesületnél. A mostani NB I-es női csapat, a DKKA a Vác elleni mérkőzésére meghívta, ahol ünnepélyesen köszöntötték egy egyedi mezzel, majd a csapat szép győzelemmel köszöntötte a „Mestert” a születésnapja alkalmából. Ennek apropóján kértük Pergel Istvánt egy kis beszélgetésre, a nagyon régi, több évtizedes ismertségre tekintettel tegeződve. 

- István, remek eredményeket értél el pályafutásod során. Hogy is volt? Mire emlékszel?

- 1977-ben kezdtem el az edzősködést a dunaújvárosi férfi csapatnál Komáromi Ákos segítségével, két hónapig voltam a kapusok trénere. Utána Árva Csaba vezetőedző hívott a Dunavidéki Vendéglátóhoz, itt ifjúsági edzőként dolgoztam. Később a Kohásznál tartozott hozzám az utánpótlás, a későbbi válogatottak közül Varga Márta, Horváth Lenke és Mezei Hajnalka is a játékosom volt. Varga és Mezei a Vasashoz került, az utóbbi később Dániába, míg Horváth Győrben és a Ferencvárosban szerepelt. A kilencvenes években Laurencz László (számos NB I-es klub szakvezetője, volt szövetségi kapitány – a szerk.) kérésére lettem a felnőtt csapat edzője. Büszke vagyok arra, hogy 1995-ben Kupagyőztesek Európa Kupáját nyertünk. Utána visszakerültem az utánpótláshoz. Az a tíz év pályafutásom legszebb ideje volt, 2001-ben magyar bajnoki címet is nyertünk. Ekkor nevelődött ki nagyszerű fiatalok csoportja. Például Ferling Bernadett, Hornyák Ágnes, Tomori Zsuzsa, Bulaht Anita, Vincze Melinda. Ezek a játékosok remek eredményeket értek el. De nem felejthető, hogy 2008-ban az olimpián is képviseltük magunkat Ferling és Hornyák révén.

- Elérkeztünk a jelenhez. Erről mesélj nekünk!

- Furcsa, de most több mérkőzést látok, mint amikor edző voltam. A Magyar Kézilabda Szövetség honlapján ugyanis minden NB I-es találkozó megtekinthető, és nézem őket. Ezért képben vagyok a sportág mai hazai helyzetével. A Vác elleni meccsen köszöntött a születésnapomon a mostani csapat, egy góllal nyertünk. Emlékezetes marad a találkozó azért is, mert úgy győzött a dunaújvárosi együttes, hogy a parkettára beesett az eső. Gyorsan feltörölték vizet, és addig a másik kapunál zajlott a játék.

- Láttuk, büszkeséggel és örömmel buzdítottad a csapatot. Ilyen az igazi szurkoló…

- Nem tudom drukkerként nézni a mérkőzéseket, az edzői vérem mindig dolgozik bennem. De 2008-ban nyugdíjba vonultam, mert abban az időben már kevésbé találkoztam a játék örömével, mint korábban, eldöntöttem: befejezem az edzői tevékenységet. Igaz, egy ideig még besegítettem Ercsiben és a DunaPent női csapatánál, velük feljutottunk az NB II-be. De végülis más elfoglaltságot kellett keresnem. Például, a mai napig imádom a zenét. Legyen az dzsessz, hangszeres szóló, dixiland, szaxofon, vonós vagy fúvós. Tasson van egy családi nyaralónk, ott sokat időzök, van egy kis baráti társaságunk, velük is rendszeresen találkozunk. Mindezek mellett sokat kirándulok, kerékpározok, túrázok. De futásról már szó sem lehet. A foglalkozásom miatt sokat voltam távol a családomtól, ezért most mindezt szeretném bepótolni. És a jelszó: Míg élünk, remélünk!

- Bizonyára jósolni is tudsz. Szerinted hányadik helyen végez a tabellán a dunaújvárosi együttes az első osztályban?

- Egy kicsit labilis a csapat. Úgy gondolom, a nyolcadik-kilencedik helyen végezhetnek, ez szerintem jelenleg a realitás.