Képgalériával

2023.04.13. 17:42

Szépkorú dunaújvárosiakat köszöntöttek

Szabó Szabolcs

Szabó Józsefné Kati nagyon szeret Újtelepen élni. Sillinger Ferencet sokat látogatják unokái és dédunokái.

Csütörtökön délelőtt a 95. születésnapját ünneplő Szabó Józsefnét és a 90 éves Sillinger Ferencet köszöntötték a város önkormányzatának képviselői.A Rákóczi utcában, a férjével közösen épített családi házban fogadta a jókívánságokat Barta Endre alpolgármestertől és Tóth Kálmántól önkormányzati képviselőtől a 95 éves Szabó Józsefné Kati néni, aki Dunapentelén született. Rövid visszaemlékezésében felidézte, miként épült ki Újtelep és a helyiek milyen sok energiát mozgósítottak annak érdekében e városrész is általános iskolát kapjon. „Mindig is szerettem Újtelepen élni, bár a régiek közül már sajnos nem sokan élnek, de úgy látom, a mai fiatalok is sokat tesznek e közösség fejlődéséért.” - mondta el Kati néni.

A 90. születésnapját ünneplő Sillinger Ferenc szintén Dunapentelén született. „Kalandos gyermekkorom volt. A barátokkal együtt csibészkedtünk a Duna-parton, a Szalki-szigeten. Sajnos az elemi iskolát nem kezdtem jól, mivel egy hógolyózás alkalmával eltaláltam az egyik pedagógust, így az első osztályt meg kellett ismételnem. Az iskola után szüleim unszolására szabósegédnek álltam, de engem már akkor is csak a vas érdekelt. A városépítés kezdeti szakaszában a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedtem el, majd a Vasműben is dolgoztam. Több szakmát kitanultam, mesterleveleket szereztem, később kis javító műhelyem is volt Pentelén – mesélt életéről Sillinger Ferenc, aki belevágott a méhészkedésbe is, volt, mikor 120 méhcsaládot gondozott. A 90 éves ünnepeltet sokat látogatják családtagjai, hat unokája és tíz dédunokája is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában