A színháztörténet legvidámabb alakja: Latabár Kálmán, Latyi

„Latabár Kálmán nagy népszerűségének útja tövisekkel volt kirakva, csak ezekről a tövisekről a nagyközönség általában vajmi keveset tudott.” 
Rátonyi Róbert 

Történelem - A XX. század egyik legnépszerűbb komikusa volt, a mai napig az egyik legnépszerűbb nevettető a színpadok történetében, személye végett filmjei ma is időt­állók. Szerepeire gondosan készült, színpadi rögtönzéseinek sikere a sok-sok próbában rejlett, minden tánclépését alaposan begyakorolta. Játékával senkit sem állított pellengére, szerette az embereket és azok felszabadult nevetését. 

Árpád testvérével gyakran lépett fel különböző groteszk számokban, ahol kiváló tánctudása egy féktelen komédiás jókedvével párosult. Már amikor megjelent a színpadon, és egy szót sem szólt, csak állt, a közönség már akkor tombolt. Egy zseni volt! A magyar nemzet örökké hálás lehet neki! 

A „hírös város” szülötte 

Petőfi adta e jelzőt az alföldi síkság közepén elterülő településnek, amely nemcsak az ő korában volt az, hanem később is „hírös” maradt. Sokak véleménye szerint azért, mert Kecskemét ma is az ország egyik legélhetőbb városa, és az Alföld szinte minden szépségét egyesíti. Tehát Latabár Kálmán Kecskeméten született 1902. november 24-én. Már dédapja, Latabár Endre is színész volt, nagyapja, Latabár Kálmán Árpád és édesapja, Latabár Árpád szintén ezt a pályát választotta, később fia, ifjabb Latabár Kálmán ugyancsak színész lett. Édesanyja Deutsch Ilona színésznő volt, akinek zsidó származása végett fiának – aki bár hívő katolikus volt – később ugyancsak meggyűlt a baja a nyilas és a náci hatalommal. A II. világháború utáni kommunista Magyarországon viszont Latabár zsenialitása zavarta a középszerű kollégáit, ezért mindent megtettek, hogy a háttérbe szorítsák – de a közönség akarata erősebb volt. 

A később Kossuth-díjas művészt már fiatalon vonzotta a színpad, így elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, majd 1922-ben a Várszínházban táncos-komikusként mutatkozott be a nagyközönség előtt, s nemsokára a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, ahol eljátszotta szinte az összes, operetthez kapcsolódó táncos-komikus szerepet. 1928 és 1931 között öccsével külföldön is többször felléptek, a kritikusok Chaplinhez hasonlították, elhalmozták kiváló ajánlatokkal, de ő magyar színész szeretett volna lenni, így Magyarországon maradt. Max Reinhardt akkori híres osztrák–amerikai színész és rendező Európa egyik legtehetségesebb művészének tartotta Latabár Kálmánt, hívta Amerikába is, ahol szerinte biztos világkarrier várná, de Latabár elutasította ezt a felkérést is. 

Fényes karriert futott be 

Több fővárosi színházban is fellépett, játszott az Operettszínházban, a Budai Színkörben, a Pesti Színházban, a Művész Színházban és a Royal Orfeumban. Egyéni humorú, kiváló tánctudással rendelkező komikus volt, rögtönző és karikírozó készsége féktelen jókedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, úgy tett, mintha félszeg lenne a mozgása, sőt, néha azt szerette volna elhitetni a közönséggel, hogy ügyetlen, persze mindenki tudta, hogy ez nem így van. 1937-ben kezdett el filmekben is szerepelni, ott is bemutatta egyedülálló tehetségét. Máig emlékezetes alakítása volt a Fizessen, nagysád! című, 1937-ben készült filmben, vagy az 1942-es Egy bolond százat csinál és az Egy szoknya, egy nadrág című filmekben. A háború után népszerűsége töretlen maradt, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1948-ban forgatott Mágnás Miska és az 1954-es Fel a fejjel című filmje. Több tucat filmben szerepelt, brillírozott az Állami Áruház női konfekciójának vezetői szerepében is, ami azért volt nehéz a művész számára, mert úgy kellett játszania, hogy a néző a „sorok között” megértse a lényeget. Máig emlékezetes a Csárdáskirálynőben nyújtott alakítása, de nagyot játszott a Huszka Gül babájában, Lehár Víg özvegyében, vagy éppen Strauss Denevérjében. 

Az emigráns magyarok számtalanszor hívták vendégszereplésre, így szinte minden földrészen megfordult. Egyik alkalommal Amerikában léggömbbel a kezében lépett a színpadra, majd ezt mondta: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt!” – és kiengedte a lufi tartalmát. 

Emberként is kiváló volt 

Minden fellépésére úgy készült, mint az elsőre, valamint úgy, mintha utoljára lépne a közönség elé. Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, főleg akkor, ha azok a komédiázásán felszabadultan nevetnek. Filmjeiben képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot is megteremteni a nézők millióival. A siker sohasem szédítette meg, egész életében megőrizte emberségét és a humánumba vetett hitét. 

1937-ben nősült meg, augusztus 28-án a fővárosi Erzsébetvárosban feleségül vette Walter Katalint, a házasságból pedig két gyermek született, Kálmán 1938-ban és Katalin 1942-ben. Mindkét gyermeket a római katolikus szertartás szerint keresztelték meg. 

1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát, majd ugyanabban az évben lett érdemes művész, még a kiváló művész címet három évvel később kapta meg. 

Ő és családja gondozta magatehetetlen édesanyját, annak 1957-ben bekövetkezett haláláig. Baráti körének többsége a civil világból került ki, volt köztük cukrász és autószerelő is. Kollégái közül Feleki Kamill, Rátonyi Róbert és Bilicsi Tivadar volt a barátja, de nagy kedvence volt az akkor még fiatal Bodrogi Gyula, akivel sosem hozta össze a sors a színpadon, de érezte benne azt a zseniális bohócszínészt, aki méltó utódja lehet. 

Honthy Hanna és ő kereste akkor a legtöbb pénzt, gázsija megközelítette a 10 ezer forintot, ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban egy kezdő színész havonta 2400 forintot keresett, akkor megállapíthatjuk, hogy az szép összeg volt. 

Hívő katolikusként rendszeresen járt misére, amikor a templomhoz ért, járókelők várták, s elég volt csak rájuk pillantania, azok már nevetésben törtek ki. Csak családtagjai tudták, hogy akármilyen fárasztó is volt a napja, mindig ágya mellett térdre ereszkedve mondta el esti imáját. 

Bensőséges kapcsolatot alakított ki a műszaki kollégáival és a jegyszedőkkel is, emellett felkarolta a tehetségesnek tartott fiatal művészeket, segítette őket az előmenetelükben. 

Nagyon szerette Árpád öccsét, amikor az 58 éves korában elhunyt, Latabár megroppant, de erős hite átsegítette a tragédián. Humorán mindez nem érződött, ugyanúgy játszott a színpadon, mintha mi sem történt volna. 

Az imádott Balaton 

Sokat nyaralt Siófokon a családjával, mert imádta a Balatont. Nem volt saját háza, többnyire üdülőt bérelt, úgy járt el haknizni. Egy alkalommal éjjel tért vissza, felkeltette nagykamasz lányát, s arra kérte, menjen vele fürdeni. Lánya eleget tett a kérésének, elsőként belegázolt a vízbe, majd csodálkozva látta, hogy apja megtorpant a víz partján, és imádkozik. Miután a művész látta lánya kérdő tekintetét, mosolyogva így válaszolt: „Élni jó, csak ezt köszönöm meg”. 

Idővel Latabár Kálmán egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, aminek kezelését nehezítette a színészi pályával járó stressz és rendszertelenség. Utolsó hónapjait már kórházban töltötte, állapota 1970 elején válságosra fordult, majd január 11-én örökre lehunyta a szemét. 
„A pálya lezárult” – így jelentette be halálhírét a Magyar Televízió, majd egy ország gyászolta a nagy nevettetőt, alakításainak emlékét pedig máig őrzi az utókor. 

Születésének 75. évfordulóján, 1977-ben Kecskemét Város Tanácsa emléktáblát helyezett el azon az épületen, amely szülőháza helyén áll, majd az emléktáblát 2008-ban felújították, az eseményen – mint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének igazgatóhelyettese – e sorok írója is jelen volt. 

Érdemes megemlíteni, hogy Latabár Kálmán születésének 120. éves évfordulója alkalmából drámát írt a nagy komikus életéből Győrei Zsolt, aki különleges nézőpontból mutatja be a népszerű színészt. A Latabárné fia című előadás 39 év eseményeit sűríti bele hét jelenetbe, felelevenítve a színész pályájának legfontosabb állomásait. A darab a fővárosi Spinoza Színházban tekinthető meg, Latabár Kálmánt pedig Peller Károly színész, operetténekes, táncos és komikus alakítja.